Korai évek
A társadalmi közhangulat Lennon születésekor eléggé nyugtalan volt, mivel Nagy-Britannia épp a második világháborút próbálta megnyerni. Szülei mindketten rendelkeztek némi zenei háttérrel, de egyikük sem foglalkozott vele komolyan. Lennon a szüleivel Liverpoolban élt mindaddig, amíg apja, Alfred Lennon (becenevén Alf, később „Freddy”) hajópincér ott nem hagyta a családot. John ekkor még csak ötéves volt. Anyja, Julia ekkor úgy döntött, hogy nem képes gondozni a fiát és nővérére, Mimire bízta a nevelését. Így John gyermek- és kamaszkorát Mendipsben, a Menlove Avenue 251. címen töltötte a nagynénjével és annak férjével, George-dzsal.

Mint Liverpool legtöbb lakosa, Lennon is ír származású volt. Nagyapja, James Lennon 1858-ban, Dublinban született, nagyanyja, Mary (leánykori nevén Maguire) szintén ír születésű volt. Anyja, Julia Stanley pedig walesi felmenőkkel rendelkezett. Lennon ír származásáról csak felnőttkorában értesült.

A fiúról kiderült, hogy rövidlátó, így kénytelen volt szemüveget hordani. Korai Beatles-beli karrierje során kontaktlencsét vagy dioptriás napszemüveget viselt, de 1966-ban, a How I Won the War című film forgatásán egy olcsó, egészségügyi szemüveget kellett viselnie. A forgatás után azonban tovább hordta, így a kerek szemüveg személyiségének szerves részévé vált.

Bár nem az anyjával élt, rendszeres kapcsolatban volt vele és a látogatások alatt Julia megtanította bendzsón játszani. John egy életre elkötelezte magát a zene mellett. Nem sokkal fia 18. születésnapja előtt az anya baleset áldozata lett: 1958. július 15-én egy részeg, szolgálaton kívüli rendőr elgázolta. Neki kellett azonosítania anyja holttestét. Ezután barátsága Paul McCartney-val még mélyebb lett, akinek édesanyja szintén meghalt, mellrákban, amikor Paul 14 éves volt. Az esemény Lennon több dalára hatással volt: „Julia” (1968), „Mother” (1970) és „My Mummy's Dead” (1970). Elsőszülött fiát, Juliant édesanyja után nevezte el.

Mimi nagynénje bemutatta Lennon néhány rajzát a Liverpool College of Artnál és elérte, hogy a fiút felvegyék az iskolába. Itt találkozott későbbi feleségével, Cynthia Powellel, azonban hamarosan meggyűlölte az iskolai fegyelmet, konformitást és mint sok korabeli fiatal, egyre növekvő érdeklődéssel figyelte a rock and roll-t és olyan amerikai énekeseket, mint Elvis Presley, Chuck Berry és Buddy Holly. Végül az 1950-es évek végén megalakította saját skiffle zenekarát, a The Quarrymen-t (iskolájáról, a Quarry Bank High School-ról nevezte el). Miután Paul McCartney és George Harrison is csatlakozott, „Johnny and the Moondogs” néven rock and roll-t kezdtek játszani. Nevüket később Buddy Holly Crickets nevű zenekarának emlékére The Silver Beetles–re változtatták (két e-vel; „crickets”-„tücskök”, „beetles”-„bogarak”). Ezt hamarosan The Beatles–re rövidítették. 1962-ben feleségül vette Cynthiát, mert a lány teherbe esett Julian nevű fiukkal.

A Beatlesben játszott szerepe
 
John Lennon, 1964Mint a Beatles tagja, Lennon komoly hatással volt a rock and roll-ra és kibővítette a zenei irányzat határait az 1960-as években. Őt és szerzőtársát, Paul McCartney-t a 20. század legbefolyásosabb zenészei között tartják számon. Kettőjük közül Lennont tekintik a jobb szövegírónak és McCartney-t a tehetségesebb zeneszerzőnek. Ugyan nagyon leegyszerűsített, de ezen megállapításban van némi igazság. Bár a legtöbb dalt Lennon–McCartney-ként jegyzik, de a Lennon által inspiráltak mélyértelműbb, önelemző és sokszor személyes dolgokkal foglalkozó darabok. A legszürreálisabb dalai a „Strawberry Fields Forever” és az „I am the Walrus” szép példái különleges stílusának. Zeneszerzői kapcsolata McCartney-val többször késztette annak felületesebb, pozitív szemléletének az ellentételezésére, megmutatva az érem másik oldalát. Ez „Getting Better” című daluk szövegében is érezhető:

McCartney: „I have to admit it's getting better, it's getting better all the time.” („Meg kell mondanom, ez egyre jobb.”)
Lennon: „Couldn't get much worse!” („Sokkal rosszabb már nem lehet!”)

„Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus”
Gyakran nagyon szabadon fejezte ki magát, a sajtó pedig sokmindenről megkérdezte a véleményét. 1966. március 4-én a London Evening Standard újságírónőjének (egyik barátjának), Maureen Cleave-nek adott interjújában a következő kijelentést tette a vallással kapcsolatban:

„A kereszténység el fog tűnni. Megszűnik, megsemmisül. Erről még csak vitatkozni sem vagyok hajlandó. Igazam van és be is fog igazolódni. Már most népszerűbbek vagyunk, mint Jézus. Nem tudom persze, melyik melyik fog előbb letűnni a színről, a rock ’n’ roll vagy a kereszténység. Jézussal nincs is semmi baj, de a követői ostobák és közönségesek. Ők csavarják ki úgy a dolgokat, hogy az számomra tönkreteszi az egészet.” Öt hónapig nem volt különösebb visszhangja az interjúnak, akkor viszont egy Datebook nevű tinédzserlap címlapon hozta az idézetet.

Az Egyesült Államok déli területén található „Bibliás országrész” lakosai és konzervatív vallási körei komoly támadást indítottak, aminek hatására az ottani rádióállomások letiltották az együtes számait, albumjaikat és a hozzájuk kötődő termékeket pedig elégették, elpusztították. Spanyolország és a Vatikán denunciállta Lennon szavait, majd Dél-Afrikában is betiltották a Beatles számok rádiós sugárzását. Lennon beismerte, nem örült annak, hogy gyűlölködést szított és 1966. augusztus 11-én a Beatles sajtókonferenciát tartott Chicagoban a növekvő hisztéria csillapítására.

„Azt hiszem, ha azt mondtam volna, hogy a televízió sokkal népszerűbb, mint Jézus, nem lett volna semmi baj, de mivel egy barátommal beszéltem, Beatles-t mondtam. Sajnálom, hogy kinyitottam a számat. Nem vagyok istenellenes, Krisztus-ellenes vagy vallásellenes, nem ítéltem el és nem kissebbítettem a jelentőségét. Csak tényként közöltem, ami leginkább Angliára igaz. Nem mondom, hogy jobbak vagy nagyszerűbbek vagyunk Jézusnál, nem is hasonlítom magunkat Jézus Krisztushoz mint személyhez, istenhez, vagy akárkihez. Csak mondtam, amit mondtam, és ez nem volt helyes. És rosszul értelmezték. Ennyi.”

A Vatikán elfogadta a bocsánatkérést. Sokszor rosszul idézték, amit azt mondta: „nagyobbak, mint Jézus”, amiről sokan azt hitték, úgy érti, hogy a Beatles jobb, mint Jézus.

A Beatles hamarosan befejezte a turnézást (1966. augusztus 29-én, a san franciscoi Candlestick Parkban), és stúdiózenekarként folytatták. A nyilvánosan előadható dalok írásának kényszere nélkül egyre bonyolultabb hangzásokat sikerült felfedezniük.

Lennon saját és családi problémái
Ma már sokan tudják, hogy Lennon néhányszor megütötte Cynthiát, még kapcsolatuk elején. A Beatlemánia fokozódása és a turnék okozta stressz csak növelte a feszültséget. Fiától, Juliantől is távol volt, aki baráti viszonyban volt Paul McCartneyval. Ahogy később mondta: „Sosem akartam tudni, milyen volt velem az apám. Sokszor nagyon rosszul esett amiket rólam mondott - például, egy whiskeysüvegből jöttem ki egy szombat este. Meg ilyenek. - Hol van ezekben a szeretet? Sokszor mentünk el Paullal valahová - többször, mint az apámmal. Nagyon jó barátok voltunk, sokkal több képen vagyok vele, mint apámmal.”

Meg kell jegyezni, hogy a „Mother” című dalban John magát is okolja, amiért nem nevelte rendesen a fiát.

Lennon és Ono
 
John Lennon és Yoko Ono a kanadai miniszterelnökkel1966. november 9-én, miután az utolsó turnéjuk véget ért és befejezte a Hogyan nyertem meg a háborút? című fim egy kisebb szerepének a forgatását, Lennon megnézte Yoko Ono kiállítását a londoni Indica galériában. Szerelmi kapcsolatuk 1968-ban kezdődött, a férfi Indiából való hazaérkezése után, mikor rájött, hogy eltávolodtak egymástól feleségével, Cynthiával. A házasság még abban az évben válással végződött, Lennon és Ono pedig elválaszthatatlanok voltak a magánéletben, a nyilvánosság előtt sőt a Beatles lemezfelvételei alatt is. A sajtó Onoval szemben elég rosszindulatú volt, sok mocskolódó cikk jelent meg vele szemben. Ez feldühítette Lennont, aki a nyilvánosság előtt azt mondta, hogy nics John és Yoko, mert ők egyek, JohnÉsYoko. Lennon 1966-ban vegetáriánus lett, és haláláig az maradt. Ezek az új fejlemények nyilvánvaló súrlódáshoz vezettek a zenekar többi tagjával és fokozták a feszültséget a Fehér Album 1968-as felvételei alatt.

1968. december 11-én The Dirty Mac nevű alkalmi zenekarukkal Lennon és Ono részt vett a Rolling Stones Rock and Roll Circus című műsorában.

A szájhagyomány gyakran Onot tekinti az együttes felbomlásának fő okaként, de a valóságban a tagok már menedzserük, Brian Epstein 1967-ben bekövetkezett halála után eltávolodtak egymástól, személyes- és zenei fejlődésük össze nem egyeztethető iránya miatt.

A Beatles utolsó két évében Lennon legtöbb idejét Yokoval és a vietnami háború ellen való tiltakozással töltötte. 1969. március 20-án John Lennon és Yoko Ono megesküdtek Gibraltáron. A mézesheteiket Amszterdamban tartották „Egy ágyban...” a békért („Bed-In” for peace). Később ugyanezt megismételték Montrealban is. Ezen második performance alatt vették fel a „Give Peace a Chance” című dalt, ami a békemozgalmak nemzetközi himnusza lett. A média egyszerűen egy excentrikus párnak tekintette őket, de még mindig fontos szerepet játszottak a háborúellenes megmozdulásokban és a feminista mozgalomban. Többször sajátos módon demonstráltak; kitalálták a Bagism mozgalmat (magyarul „zsákizmus”-nak lehetne fordítani), melyet először egy bécsi sajtótájékoztatón mutattak be. John hamarosan Winstonról Onora változtatta a második nevét, hogy megmutassa Yokoval való egységüket és megírta „John és Yoko balladáját” („The Ballad of John and Yoko”) nászútjukról és az azt követő nyomásról. 1969. november 25-én visszaküldte az angol királynőtől kapott MBE lovagi kitüntetését a vietnami háborúban való brit részvétel, illetőleg a Nigéria-Biafra konfliktusba való beavatkozás miatt; és még egy ok miatt: mert a „Cold Turkey” lecsúszott a listákon (ezt viccnek szánta).

A Beatles feloszlása
A kudarcba fulladt Get Back/Let It Be felvételein nem javult a négy zenész kapcsolata. Miután 1969 nyarán mindketten megsérültek egy skóciai autóbalesetben, Lennon úgy intézte, hogy Yoko folyamatosan vele legyen a stúdióban a Beatles Abbey Road című albumának felvételein. Egy nagyméretű ágyat toltak be a stúdióba, hogy ne kelljen elválniuk egymástól. Ez az album volt a zenekar utolsó csiszolt, egyesült munka eredményének minősíthető lemeze és kiadása után, 1969 őszén úgy tűnt, hogy a tagok csendesen búcsút vettek egymástól. Utoljára 1969. augusztus 20-án voltak mind a négyen együtt a stúdióban.

Lennon elhatározta, hogy feloszlatja a zenekart, de a többiek lebeszélték arról, hogy a nyilvánosság előtt ilyesmit mondjon. Miután McCartney megtudta, hogy a Get Back felvételein készült anyagokat kiadásra készítik elő, komoly vita kezdődött közte és Lennon között; Lennon ugyanis maga ruházta fel Phil Spectort a felvételek kezelésének jogával. McCartney 1970. április 10-én sajtóközleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy kilép a Beatles-ből, és a zenekar feloszlik. A feloszlás jogilag csak valamivel később következett be, Lennon és McCartney kapcsolatának itt vége lett; bár röviddel Lennon halála előtt kibékültek.

Az egész azzal kezdődött hogy Yoko és John összeházasodott Gibraltárban
1969. március 20-án. John Felvette az Ono keresztnevet is, és Yoko sürgetésére
1969. márcus 21-én megrendezték az amszterdami Hilton szálló hetedik emeletén az
,,Ágy és Béke tüntetést".John-nak ezzel ismét sikerült becsapnia a világsajtót.
Az újságírók ugyanis százával repültek át Angliából és Amerikából, mert híre
terjedt, hogy Amszterdamban John Lennon és Yoko Ono mindenki előtt...
Pedig csak annyi történt, hogy a Hilton finom paplana alá bújva, John és Yoko
felmutatott egy-egy táblát. rajtuk a BÉKE és ÁGY szavakkal.
Ez a két tábl közérthető nyelven tanúsította, hogy sokkal okosabb dolog ágyban
a békéről társalogni, mint Vietnamban háborút csinálni - s John őszintén hiszi,
hogy ezúttal nem csak magának fújt gyönyörű szappanbuborékká hatalmos reklámot,
hanem egyszersmint a Békének is.

A következő lépés: makkot küldött a világ számos vezető politikusának. Azzal a
kéréssel hogy ültessék el a makkot, nőjön belőle tölgyfa. Mindezt abból a
meggondolásból tette, hogy amíg a politikusok a faültetéssel foglalkoznak,
addig legalább nem csinálnak háborút.
A küldeményre számos államfő válaszolt, sőt arról is tudnak, hogy némelyik
makkot ültetett. Golda Meir izraeli miniszterelnök azt válaszolta az üzenetre:
,,Nem tudjuk, kicsodák maguk, de a makkot mindenesetre elültetjük."

1970 elején a világ néhány nagy fővárosának a lakói a következőket olvashatták
a hatalmas plakátokról: ,,A háborúnak vége". Majd alatta kisebb betűvel:
,,Ha te is úgy akarod". És ennél is kisebb, de azért messziről ordító sorban:
,,Boldog karácsonyt kíván John és Yoko".Ez a hadművelet Johnnak legalább
hátomszázezer dollárba került.

 
John:
,,Ez a mód lagalkalmasabb arra, hogy kifejezésre juttassuk elégedetlenségünket"

Johnt hosszú évekik úgy tartották számon, mint egy politikust vagy filozófust. A Beatles forradalmasította az erkölcsöket, de John többet akart.

1968-tól nevét, tehetségét, vagyonát a béke és az igazság szolgálatába állította.
Szövegeinek nagyrésze a munkásosztály iránti tiszteletet tükrözte (pl.:Working Class Hero)
és legalább két olyan dala van, a Power to the People és a Give Peace a Chance, melyeket a 
tömeg kórusban énekelt a vietnami háború elleni tüntetéseken.
John hatását egy egész amerikai generációra kétségkívül a híres vietnami háború elleni tüntetés
szimbolizálja, melyre Kaliforniában, a Berkeley egyetemen került sor, s amely véráldozattal ért
véget. Azon a napon hosszúhajú diákok, hippik, békepárti fiatalok fiatalok ezrei tapsoltak a Give
Peace a Chance című dalt énekelve. (Ezt az eseményt idézi fel az Eper és Vér című
amerika film záró képsora.)

A a vietnami háborúval kapcsolatos londoni magatartás elleni tiltakozásként John 1969. november
25-én visszeküldte kitüntetését a királynőnek.
John levele:

   Őfelsége.
   Tiltakozásul, amiért Nagy-Britannia beavatkozott a
Nigéria-Biafra konfligtusba, amiért támogatjuk
Amerikát Vietnámban, és amiért a Cold Turkey lecsú-
szott a slágerlistákon, ezennel visszaküldöm a lovagren-
demet (MBE).

                                          Szeretettel
                                                      John Lennon 

A dalokban új és őszinte erővel szólal meg az, ami a Beatles-t valaha is éltette, a lázadás,
a harcra bíztatás. John kilép abból a sivatag-magányból, amibe a hír, dicsőség és pénz zárta.

Az Odeon-Kensington moziban, ahol éppen Ringo Starr filmje, a The Magic Christian bemutatójára
gyülekezik a közönség, Margit hercegnő jelenlétében John hatalmas táblával érkezik:
,,Britain murdered Hanratty". Anglia meggyilkolta Hanrattyt. Az illető urat 1962-ben akasztották
fel gyilkosság vádjával, John szerint ártatlanul. Angliát fel kell rázni.

Szólókarrier
A korábbi Beatles-tagok közül talán neki volt a legváltozatosabb zenei karrierje, gyakran visszatükröződtek benne személyiségének viszontagságai . Még a zenekar tagjaként elkészített három bonyolult, kísérleti elektronikus zenei albumot Onoval, Unfinished Music No. 1: Two Virgins, Unfinished Music No. 2: Life with the Lions, és Wedding Album címmel. Első könnyűzenei szóló albumát, a Live Peace in Toronto 1969-et 1969-ben (még a Beatles feloszlása előtt) vette fel Torontoban, a Rock 'n' Roll Revival Festivalon a The Plastic Ono Banddel, amiben ekkor Eric Clapton és Klaus Voormann is játszott. Ekkoriban három önálló dalt is felvett, amelyek a háborúellenes „Give Peace a Chance”, a heroinnal való küzdelméről szóló „Cold Turkey” és az „Instant Karma!” voltak.

A Beatles felbomlását követően, 1970-ben jelent meg a nyers, őszinte John Lennon/Plastic Ono Band című album, melyre nagy hatással volt Lennonnak az Arthur Janov pszihchiáternél folyó terápiája. A terápia hatása az ordításokban tükröződik, olyan dalokban, mint a „Mother” vagy a „Well Well Well”. A lemez a mai napig egyike a valaha készült legszemélyesebb zenei műveknek. Legfontosabb száma a „God”, amiben felsorolja mindazokat a dolgokat, amiben nem hisz, a Beatlest is beleértve. Következő kísérlete a zenekar mítoszának megszüntetésére egy hosszú interjú volt, amit a Rolling Stone zenei újságnak adott.

1971-ben megjelent az Imagine, karrierjének legsikeresebb szólóalbuma, melynek hangulata az álmodozás és a harag közöt váltakozik. A címadó szám, amely a világbéke himnuszává vált, jelképezte Lennon „fehér korszakát” (fehér ruhák, fehér zongora, fehér szoba...)

Talán ellenhatásként a következő lemez, a Some Time in New York City hangos, érdes, erősen politizáló lett, számokkal börtönlázadásokról, rasszizmusról, szexuális kapcsolatokról, a britek szerepéről az észak-írországi vallási halapú harcokban és személyes gondjairól az amerikai zöld kártya megszerezésében. Ezt az albumot tartják karrierje mélypontjának, mely tele van esetlen, primitív üzenetekkel, de nagyon kevés bennük a művészi érték. Lennont az 1960-as évek vége óta érdekelte a baloldali politizálás, többször is adott adományokat a Trockista Munkások Forradalmi Pártjának. A csoporttal való kapcsolata ekkor volt a legszorosabb. 1972. augusztus 30-án két segélykoncertet adott a new york-i Madison Square Gardenben az Elephant’s Memory nevű zenekar kíséretével. Ezek voltak utolsó teljes koncertjei. Onoval egy héten keresztül meghívott műsorvezetőként működtek közre a Mike Douglas Show-ban, melynek során kiderült, hogy Lennon esze és humora még mindig a helyén van.

1972-ben jelent meg „Woman is the Nigger of the World” című, szexizmus-ellenes dala, melyben arra utal, hogy néhány országban a feketéket diszkriminálják, ugyanígy a nőket is az egész világon. A dalt majdnem mindenhol betiltották, bár második fellépésén a The Dick Cavett Show-ban megpróbálta elérni, hogy leadják a TV-ben.

1973-ban új erőre kapott és megjelentette a Mind Games című albumot. Ebben egy „Nutopia” nevű országról énekel; ez a zöld kártyáért folytatott harcának a szatírája. Ebben az évben a legnagyobb feltűnést okozó dala a különös „I’m the Greatest” volt, amit Ringo Starr nagyon sikeres Ringo című albumára írt.

1973 során magánélete összeomlott, amikor Yoko kitette a szűrét a házból. Yoko felajánlotta asszisztensüknek, May Pang-nek, hogy „legyen John-nal, segítsen neki és teljesítse minden kérését”. John és May hamarosan Los Angelesbe költözött. Lennon ezt az időszakot csak „elveszett hétvége” néven nevezte, bár 1975 elejéig eltartott. Ezalatt May bátorította, hogy több időt töltsön Juliannel, ők pedig Cynthiával barátnők lettek. 1974 során John néhányszor részegen randalírozott, de May szerint a magánéletben higgadt volt, és sok testedzést végzett.

A sok piálás ellenére képes volt egy elég jó fogadtatásban részesülő albumot összehozni, a Walls and Bridges-t. Szerepelt rajta Elton John az ütemes „Whatever Gets You Thru the Night”-ban, ami sláger lett. Egy másik toplistás száma a Beatles-szerű hangzást mutató „#9 Dream”. Azzal zárta az évet, hogy meglepetésvendégként fellépett Elton John Madison Square Garden-beli koncertjén, ahol a „Lucy in the Sky with Diamonds”, a „Whatever Gets You Thru the Night” és az „I Saw Her Standing There” című dalokat közösen adták elő. Ez volt Lennon utolsó koncertje.

1975-ben megjelent a Rock 'n’ Roll című album, melyen ifjúkorában sikeres rock and roll számok feldolgozásai szerepeltek. A projektet hátráltatta Phil Spector produceri közreműködése és számos jogi huzavona. A végeredmény negatív kritikákat kapott, pedig rajta volt a „Stand by Me” ünnepelt feldolgozása is.

Ekkor Yoko első gyermekükkel volt terhes. Lennon úgy döntött, - mivel a Beatlemánia idején nem tudta élvezni az apai élet örömeit - hogy családi életére összpontosít. Ezt megkönnyítette, hogy 1976-ban engedélyezték számára az amerikai bevándorlást, egy több éves, a Nixon-adminisztrációval folytatott csata végeztével, amelyben szerepelt egy politikai indíttatású FBI vizsgálat is.

Ugyancsak 1975-ben segített megírni David Bowie „Fame” című dalát, mely Bowie első listavezető dala lett az USA-ban.

A visszavonulás 1980-ig tartott. Lennon felfrissült, tele volt ötletekkel. Egy karibi vakáció alkalmával sok dalt írt, és egy új albumról kezdett gondolkodni. A visszatéréshez Yoko Onoval elkészítették a Double Fantasy című koncept albumot, ami kapcsolatukról szólt. A cím egy virág nevéből eredt, amit egy kiállításon látott; úgy gondolta, a cím tökéletesen leírja házasságukat. A „(Just Like) Starting Over” elkezdett felfelé kúszni a slágerlistákon, és Lennon egy világkörüli turnéról kezdett gondolkodni. Elkezdte a Milk and Honey munkálatait is, amit végül - sajnos - befejezetlenül hagyott. Eltelt némi idő, mire Ono rávette magát, hogy befejezze.

Lennon eléggé kiábrándult, amikor George Harrison I Me Mine című könyvében szinte egy szót sem írt róla. Yoko szerint annak sem örült nagyon, hogy Paul Beatles-dalai népszerűbbek voltak, mint az övéi.

Halála

Másnap, 7-én Chapman korán kelt, rendbeszedte magát, s már l0.30-kor másokkal együtt a Dakota-háznál "dekkolt"abban reménykedve,hogy a nagy jövés-menésben a ház egyik lakója, John Lennon is felbukkan a tömegben.Chapman türelmesen várakozott, de ebédidőben meggondolta magát, s eltávozott.Visszament a YMCA szállására, ahol összecsomagolt, s átköltözött Manhattan szívébe, a Sheraton szállóba, az 52. utca és a Hetedik sugárút sarkára. Később azt mondta vallatóinak, hogy tulságosan picinek találta a szobáját, s a szállóban látott homoszexuálisok is nagyon idegesítették.

A Sheratonban a hetedik emeleten a 2730-as szobát vette ki hét /!/ napra, éjszakánként 82 dollárért. A recepción a Bank of Hawaii Visa-kártyájával fizetett,mintha takarékoskodni akart volna a nála lévő készpénzzel! A szobába felérve itt is kipakolta útitáskáját, kitette az asztalra zseb-Bibliáját, az útlevelét, valamint kedvencének,Todd Rundgrennek a kazettáját. Rendbeszedte magát, majd városnézésre indult. Ezuttal egy könyvesbolthoz vitette magát, ahol kedvenc és már számos alkalommal olvasott könyvét, Salinger Zabhegyező című regényét szerette volna megvásárolni,de az eladók sajnálkozva közölték,hogy pillanatnyilag nincs raktáron a keresett mű.Chapman azonban nem távozott üres kézzel.A szeme megakadt egy képeslapon,amely az Ózból Dorothy-t ábrázolta.Gyorsan megvette,akárcsak a Playboy januári számát, amelyben egy hosszú Lennon-interjút talált.Visszatérve a szállóba, a csaknem üres étteremben megvacsorázott, majd sörözgetés közben elolvasta az interjút. Aztán a lap közepén nézegetni kezdte a meztelen nőt ábrázoló posztert, s úgy döntött a Zabhegyező hősének,Holden Caulfieldnak a példáját követve,hogy ő is felhív a szobájába egy prostituáltat.A Manhattan-i Yellow Pagesből kikeresett egy callgirl szolgálatot, s telefonon külföldi származású,egzotikus nőt kért magának a szobájába.

A nő néhány perc múlva meg is érkezett, és Chapman pontosan úgy viselkedett vele,mint kedvenc regényhőse.Előbb csak beszélgetett vele, majd kölcsönösen megmaszirozták egymást, de nem szeretkeztek.A nő nem leplezett csodálkozással,hajnali háromkor l90 dollárral a zsebében távozott a szobából, Chapman pedig lelkiismeretfurdalástól gyötörve felhívta a feleségét Honoluluban, aki - helyi idő szerint 22 órakor - éppen befejezte a korábban Chapmantől kapott Zabhegyező kötet olvasását.Férje azzal adta oda neki a könyvet, hogy elolvasása után bizonyára jobban megérti majd őt.A könyvbe dedikációt is írt Holden Caulfield aláírással.

Telefonálás után elővette a Bibliáját, s a The Gospel According To John című fejezetnél nyitotta ki,ahová a John szó után beírta "Lennon".Aztán kilenc órára felhúzta az ébresztőóráját, s lekapcsolta a villanyt.

December 8-án Chapman délelőtt l0-kor kelt fel, lezuhanyozott, s úgy döntött, hogy ezuttal bármeddig hajlandó lesz várni, hogy találkozhasson Lennonnal. Jó melegen felöltözött, majd a nála lévő kincseket -Dorothy fényképét,Todd Rundgren kazettáját, a zseb-Bibliáját /amelybe a Holden Caulfield nevet írta bele/, útlevelét, a YMCA egyik tisztségviselőjének ajánlólevelét, egy magáról készült fényképet, egy l965-ös "Chevit" ábrázoló fotót a középiskolai évekből, valamint egy Honolulu-Chicago-Honolulu repülőjegyet, s a hozzátartozó csomagjegyet -gondosan aféle oltárképként elrendezte az asztalon. Amikor elkészült, a megtöltött pisztolyát a kabátzsebébe tette,a Double Fantasy albumot a hóna alá vágta,s lifttel lement a földszintre.A szállodából a legközelebbi könyvesbolt felé vette az irányt, ahol megvásárolta Salinger könyvének egy piros fedelű,papirborítójú kiadását.A könyv címoldalára ráírta:"Holden Caulfieldtól Holden Caulfieldnak",alá pedig "Ez az én vallomásom".Aztán elindult a Nyugati 72. utcán a Dakota-épület felé....

Az épület elé érve megkérdezte a portást, Patrick O'Loughlint, látta-e aznap reggel elmenni Lennont? A nemleges választ hallva úgy döntött, hogy akkor megebédel, s a Dakota kávézójába meghívta azt a két lányt is, akik Lennonra várva szintén ott álldogáltak a bejáratnál. Ebéd után visszatértek őrhelyükre, ahol Cahpman megismerkedett Paul Goresh-sel, egy New Jersey-be való amatőr fotóssal, akit a ház alkalmazottai Fat Dave néven már jól ismertek.Rendszeresen ott lebzselt a ház előtt,s megpróbálta a távozó vagy érkező hírességeket lefotózni, hogy valamelyik ujságnak eladhassa a képeket.Aznap szerencséje volt, mert délután lencsevégre kaphatta Lauren Bacallt, Paul Simont és Mia Farrow-t is,de az igazi nagyvad, John Lennon még mindig nem mutatkozott.Igy Goreshnek volt ideje kikérdezni a barátját,akiről azt is megállapíthatta, hogy Chapman nem lehet valami nagy Beatles-rajongó,mert nem ismerte fel Allen Kleint, a Beatles egykori menedzserét, aki szintén felkereste valamiért az épületet. De azért a délután mégsem telt el teljesen eseménytelenül Chapman számára,mert hamarosan egy Chevrolet dzsippel a kis Sean érkezett meg, nevelőnője társaságában.Goresh lelkesen üdvözölte őket, s Chapmant is bemutatta nekik, mint olyan rajongót, aki Hawaiiból érkezett a tiszteletét tenni.Chapman barátságosan kezet rázott Seannal, néhány protokoláris mondatot is váltottak, majd a fiú kisérőjével együtt eltünt a bejárati ajtó mögött. Ezt követően sokáig nem történt semmi, ezért Chapman kabátja zsebéből elővette a könyvét, s elkezdett olvasni.

John Lennonnak december 8-án zsúfolt és hajszás napja volt. Délelőtt Annie Leibovitz-cal, az ismert fotóssal dolgoztak az épület hetedik emeletén John és Yoko bérelt lakásában.A sztárfotós a Rolling Stone-ban megjelenő cikkhez készített felvételeket.Többek között ekkor készült az a híres,felülről fényképezett fotó is, amelyen Lennon meztelenül simul, fonódik a mellette fekvő,talpig feketébe öltözött Yokora. Amikor Lennon meglátta a polaroid kamerával készült próbafelvételt, szinte könyörgött Leibovitznak:"Ugye megigéri,hogy ez lesz a címlapon!" A fotózás délben ért véget,majd ebéd után Lennon Dave Sholint, egy San Fransisco-i rádiós DJ-t fogadott az első emeleten lévő Studio One-ban, hogy élete utolsó interjúját adja.

Sholin és a stábja délután ötkor hagyta el az épületet, hogy a repülőtérre induljanak.Velük együtt John és Yoko is megjelent a Dakota-ház kapujában,hogy limuzinjukkal a Record Plant stúdióba menjenek.Az autó azonban késett, ezért várakozniuk kellett a járdán, ahol azonnal kisebb csoportosulás vette körül őket. Lennon autogramokat osztott, s Chapman is odatartotta elé a Double Fantasy albumot, aminek a borítójára Lennon rákanyarította a nevét:"John Lennon, l980 december."

Miközben írt,Goresh vadul kattogtatott, s így készült az a világsajtót később bejárt fotó, amelyen a gyilkos és áldozata egy fényképen látható.-"Tessék, ezt szeretted volna?"-kérdezte Lennon Chapmantől,amikor visszaadta neki a lemezt. Chapman nem válaszolt. Zavarban volt, Lennon jelenlétében valósággal lebénult.Csak akkor tudott megszólalni, amikor Lennonék autója már eltünt a forgalomban.-"A kalapom rajtam volt-e a fotón,vagy sem? - kérdezte Goresht.- Azt szeretném, ha nem lett volna rajtam." - mondta. Majd hozzátette:_"Ezt senki nem fogja nekem elhinni Hawaii-on!"

Lennonék távozása után a ház előtt összeverődött rajongók is elmentek, s már csak Goresh illetve Chapman maradt az épület előtt.Goresh fél kilencig kitartott, aztán búcsúzni készült,de Chapman figyelmeztette:"Én a helyedben várnék még.Soha nem tudhatod,hogy látod-e még valaha.Történhet valami...."

Goresh azonban hajthatatlan volt, s távozott,Chapman pedig beszélgetni kezdett Jose Perdomo-val - egy fehérhaju, idősebb kubaival,az ügyeletes kapussal - a Disznó-öbölről,a Kennedy-gyilkosságról.

A Record Plant stúdióban aznap remek volt a hangulat.Nem sokkal Lennonék megérkezése után David Geffen a Double Fantasy kiadója azzal a hírrel érkezett, hogy az album Angliában aranylemez lett, az amerikai listán pedig már a l2. helyen szerepel.A stáb természetesen szerette volna megünnepelni a nagy sikert, de Lennonék ehhez túlságosan fáradtnak érezték magukat, s úgy döntöttek, inkább hazamennek, hogy másnap korán reggel folytathassák a munkát.

Lennon csaknem öt évi szünet után l98o augusztusában kezdett el újra dolgozni, miután előzőleg "háziasszonyként" csak a kisfiával, Seannal foglalkozott.A házaspár eleinte csak saját kedvtelésére kezdett el dalokat írni,s úgy döntöttek - miután Lennon szerződése l976-ban az EMI/Capitolnál lejárt-, hogy ezuttal előbb készre csinálnak egy teljes lemezanyagot, s csak utána választanak hozzá kiadót.Az 54. utcában kibérelték a Hit Factory stúdiót és néhány alatt elkészítették a később Double Fantasy címmel megjelent albumot,amelyen Johnnak és Yokonak is 7-7- felvétele hallható.A dalokat később megmutatták Geffennek,aki előnyös feltételek mellett örömmel vállalta a lemez kiadását, sőt annak folytatására is szívesen szerződött.Lennonék ezen az estén is már ennek az új albumnak a felvételein dolgoztak,amikor "bulizás" helyett l0 óra után hazafelé indultak.

Chapman ekkor már csaknem öt órája várt Lennonék visszatérésére.Hogy miért nem ölte meg kiszemelt áldozatát délután? Talán,mert túlságosan sokan verődtek össze John körül, s félt, hogyha előveszi a fegyverét, akkor dulakodni kezdenek vele,s elhibázza a célt? Vagy az utolsó pillanatban megijedt "küldetése" következményeitől? Esetleg megszólalt a lelkiismerete? Nem tudni!Az viszont tény,hogy késő éjjel a néptelen utcán a hazatérő házaspár sokkal jobb célpontot kínált,mint délután!

Lennonék limuzinja 22.50-kor érkezett vissza a Dakota-ház elé.Elsőként Yoko szállt ki,majd John következett, kezében egy kazettásmagnóval, és több, az esti próbák alkalmával készült demo-kazettával. Amikor Yoko elhaladt Chapman mellett, a fiú odaköszönt neki:"-Hello!"-Aztán Lennon is odaért mellé, és alaposan szemügyre vette a szemüveges fiút, akinek -ahogy azt l98l áprilisában Dr. Richard Bloom pszichiáternek elmondta -a kritikus pillanatban egy titokzatos belső hang azt kezdte mondani:”Tedd meg! tedd meg! tedd meg!”

Chapman ekkor két lépést tett előre, kabátzsebéből elővette a pisztolyt, s tüzelőállásba helyezkedett, majd halkan megszólalt:-"Mr Lennon?!" John néhány lépésnyire a bejárattól félig megfordult, amikor a háta mögött 7-8 méterre álló Chapman tüzelni kezdett.Az első két lövés hátulról, mellmagasságból érte és megpördítette az áldozatot. Aztán a következő két lövedék a vállán találta el, az ötödik pedig célt tévesztett.Chapman, miután kilőtte a tárat, leeresztette a kezét, és kisérletet sem tett a menekülésre. Pedig alig néhány méterre a helyszíntől, az út másik oldalán a közeli metróállomás labirintusában könnyen eltünhetett volna. De Chapman nem mozdult, nem menekült.Csak állt, s várt. Mintha megszünt volna körülötte a világ! Észre sem vette,hogy Lennon a golyókkal a testében még néhány lépést halad előre, kinyitja a bejárati ajtót,elbotorkál a közeli irodáig, ahol arcra borulva a földre rogy.

Az épületben Jay Hastings volt az éjszakai portás. A fiatal férfi éppen ujságot olvasott, amikor meghallotta a lövéseket, majd a betört ablaküvegek csörömpölését.Aztán felbukkant előtte a tántorgó John, s háta mögött a halálravált,sikoltozó Yoko.-"John lelőtték!"-kiabált hisztérikusan a nő, aki letérdelt a férje mellé, s kézbe vette a fejét. Hastings előszőr nem akart hinni a szemének.Azt gondolta,hogy megrendezett jelenet szemtanúja.De amikor a magnetofon a földnek csapódott, s a kazetták zörögve szétszóródtak, felfogta,mi történik körülötte. Reflexszerűen megnyomta az asztala alá beszerelt vészjelző gombot, amely automatikusan a legközelebbi rendőrörsöt riasztotta. Aztán rohant, hogy segíthessen.Kabátjával betakarta a remegő Lennont, a sebek elkötözéséhez pedig valósággal letépte a nyakából a nyakkendőjét. De nem sokat segíthetett, mert az áldozatnak a szájából és a melléből is bugyogott a vére. A szemei nyitva voltak, de már üvegesedtek.Aztán hirtelen hányni kezdett: még több vért és húsra emlékeztető pépes anyagot öklendezett, miközben Yoko eszelősen orvosért kiabált. Hastings felugrott, s a 9ll-es segélyhivót kezdte hívni.Amikor visszaguggolt Lennon mellé, folyamatosan ezt motyogta:-"Minden rendben van, John. Meglátod, rendbe jössz!"

Jose Perdomo eközben az épület előtt odalépett Chapmanhez,és rárivallt.-"Lelőtted ezt az embert!" Chapman halkan csak ennyit szólt:-"Ne aggódj,Jose! - "Tudod te,hogy mit csináltál?" folytatta az öreg.-"Ne aggódj!- felelte ismét Chapman, aztán a Zabhegyező főhőséhez,Holden Caulfieldhez hasonlóan ő is ledobta a földre a fegyvert,majd levette a kabátját, s a lábához tette, hogy az érkező rendőrök láthassák, fegyvertelen.Aztán már csak állt, és várt. Nem mozdult akkor sem, amikor Jay Hastings is kirohant az épület elé, hogy megnézze magának, ki ez az ember?Egy kövérkés, szemüveges srácot látott, aki az egyik lámpa alatt állt blazirt nyugalommal egy könyvet olvasott. A közeli utcából már hallatszottak a rendőrautók szirénái.

Elsőként a Tony Palma-Herb Frauenberg és a Steve Piro-Peter Cullen járőrpáros érkezett a helyszínre.A rendőröket Perdomo vezette oda Chapmanhez, aki továbbra is nyugodtan várt. Semmi ellenállást nem tanusított, amikor megbilincselték. Csupán készer szólalt meg:-„Kérem,ne bántsanak.Kérem...." Majd kicsit később:"Egyedül tettem.Kérem,ne bántsanak!"

Bent az épületben Lennon már a vérébe fagyva feküdt a földön.A rendőrök felfelé fordították a testet, s amikor látták, milyen súlyosak a sérülések,úgy döntöttek, hogy kiviszik a rendőrautóhoz, s megpróbálják kórházba szállítani. A sebesültet az időközben megérkező harmadik járőrkocsi hátsó ülésére tették be. Palma közölte a sofőrrel, hogy hajtson, ahogy tud, mert John Lennont kell kórházba vinnie.Ő volt az egyedüli, aki felismerte, ki az áldozat?

Amikor a járőrkocsi szirénázva elindult, az első ülésről hátrafordulva James Moran megkérdezte a még mindig vérző Lennont:-„Meg tudja mondani,ki maga?...Maga John Lennon?" - "Igen."-hallatszott az alig érthető hörgés a háttérből.Lennon már nem tudott értelmesen beszélni.Ez volt az utolsó életjel,ami adott.

A járőrkocsi a Columbus sugárúton őrült sebességgel,villogva,szirénázva hajtott át a pirosokon,majd az 58.utcáról bekanyarodott a Roosevelt kórház elé,ahol az ügyeleti osztály sebészteamje már a bejáratnál megkezdte a sebesült újraélesztését.De amikor meglátták a sebeket, tudták, hogy semmi esélyt nem hagyott számukra a szeszélyes és kiszámíthatatlan sors!

A Dakota-ház előtt Steve Piro ültette be járőrkocsijának hátsó ülésére a megbilincselt Chapmant,akire keserű dühében ő is ráordított.-"Tudja maga, hogy mit csinált? Tudja?" Chapman komolyan válaszolt. -"Figyeljen!...Nagyon sajnálom.Én nem tudtam,hogy ő a maguk barátja volt."A szóhoz sem jutó rendőrök Chapmant a legközelebbi rendőrörsre vitték be, ahol azonnal megkezdték a kihallgatását.

A kórházban ezalatt Lennont felfektették a műtőasztalra,de már nem volt pulzusa.A hátulról érkező két lövedék áthatolt a tüdején,és elől, a mellkason keresztül távozott, öklömnyi sebeket hagyva hátra. Ezek közül az egyiket az orvosok Lennon fekete bőrdzsekijébe fennakadva találták meg.A harmadik lövedék eltörte a bal oldali vállcsontját, a negyedik pedig ugyancsak a vállat érte, de olyan szerencsétlenül, hogy a gellert kapott golyó megsértette a nyaki ütőeret, és hosszan felhasította a légcsövet is. A lövések tehát egyenként is rendkivül súlyosak,s valószínűleg halálosak lettek volna,de így együtt a négy találat végzetesnek bizonyult.Az orvosok hiába próbáltak ki minden rendelkezésükre álló eszközt, Lennont nem tudták visszahozni az életbe.Utóbb azt nyilatkozták, talán több esélyük lett volna, ha az áldozatot a helyszínen hagyják feküdni, s ott kap orvosi ellátást, mert a mozgatással és a szállitással valósággal kipumpálták a vért az öklömnyi sebekből.Lennon vérének így 8o százaléka elfolyt, s végső diagnózisként, a halála okaként vérzéses sokkot állapítottak meg.

Yoko Onot járőrkocsijában Tony Palma vitte be a kórházba.Yoko már a kórházból hívta fel David Geffent, aki percek múlva megérkezett, de már ő sem tehetett semmit. - "Valaki lelőtte Johnt!"-siránkozott neki Yoko, akivel az orvosok még nem közölték, hogy a férjét nem tudták megmenteni.-„El tudod te ezt hinni? - motyogta. - Valaki lelőtte..."

 Dr Stephen Lynnek,a Roosevelt kórház ügyeleti osztálya igazgatójának jutott az a hálátlan feladat, hogy Yokoval közölje a rossz hírt, Lennon minden újraélesztési kisérlet ellenére,a műtőasztalon meghalt.Yoko csak bambán nézett rá, és szinte önkivületi állapotban kérdezte tőle:-"Ugye,csak azt mondja,hogy alszik?"

Az özvegyet később Palma és Frauenberger vitte vissza a Dakota-házba, ahol ekkor már ezrek várakoztak, virrasztottak az utcán. Voltak, akik énekeltek, még többen sírtak, de a nagy többség - gyertyával a kezében - némán állt, s gyászolt.New Yorkban éjfélkor már szinte mindenki tudta, hogy mi történt.A rádió-és televizióműsorokban - az adásokat megszakítva - mondták be a tragédia ismertté vált részleteit.

A tömeget látva a rendőrök Yokot és Geffent az épület hátsó ajtaján csempészték be.Az özvegy egyelőre nem volt kihallgatható állapotban. Csak annyit intézett, hogy megkérte Rick De Palma-t,a Lenono Company irodavezetőjét, hogy hívjon fel három embert: Mimi nagynénit, Juliant és Paul McCartney-t. De Palma-nak azonban az ötórás időeltolódás és a zsúfolt vonalak miatt nem sikerült közvetlenül értesítenie a Johnhoz legközelebb álló embereket.

A gyilkosság
 
Lennonék lakása New Yorkban1980. december 8-án, késő délután, New York-ban egy megzavarodott rajongó, Mark David Chapman lépett a stúdióba induló Lennonhoz, hogy aláírassa a Double Fantasy című album egy példányát. Ezt a kedves gesztust egy fotós meg is örökítette, hogy a New York Daily News egy későbbi számának címlapján szerepeljen. Chapman a nap során a Dakota-ház környékén maradt, mialatt a közeli Central Park tűzijátéka foglalta le a portás és az arra járók figyelmét.

Este, Ono „Walking on Thin Ice” című kislemezének felvétele után Lennonék visszatértek lakásukba. 22:50 körül limuzinjukkal a Dakota-ház elé parkoltak. Először Ono szállt ki, utána Lennon. Mialatt Ono bement, Lennon Chapmanre nézett, utána a bejárat felé indult.

Miközben Lennon elsétált mellette, Chapman azt kérdezte: „Mr. Lennon?”. Ahogy Lennon megfordult, Chapman úgy helyezkedett, amit a szemtanúk „harcállás”-nak neveztek, majd lőtt - ötször. Az egyik mellément, a többi Lennon hátát és vállait érte. Az egyik lövedék az aortáját találta el.

Chapman ottmaradt, fegyverét José Perdomo vette el, utána azt kérdezte tőle: „Mit csinált, mit csinált?”; Chapman csak annyit válaszolt: „Lelőttem John Lennont”. Ezután levette a kabátját, majd J.D. Salinger Zabhegyezőjét kezdte olvasni. A rendőrség perceken belül kiért, és Chapman még mindig olvasott.

Mivel nem tudtak várni a kiérkező mentőre, két rendőr a járőrkocsi hátsó ülésén a Roosevelt Kórházba szállította Lennont. Mikor megkérdezték, hogy tudja-e kicsoda, nem egybehangzó vélemények szerint azt válaszolta, hogy „Igen”, vagy „John Lennon vagyok, a Beatle”, vagy csupán bólintott, így nem tudjuk biztosan, mik voltak az utolsó szavai. Minden, megmentésére irányuló erőfeszítés ellenére belehalt a 80%-os vérveszteségbe. 40 éves volt.

Az első hírt a merényletről az újonnan alapított CNN adta; Kathleen Sullivan műsorvezetőnő jelentette be, hogy Lennont lelőtték és épp a kórházba szállítják (a halálhírét még nem erősítették meg). Ám a legtöbben elég furcsa módon értesültek az eseményről. Howard Cosell, a legendás sportriporter, az ABC Monday Night Football című műsorának tudósítója jelentette be a halálhírét:

Cosell: „Emlékezzünk arra, hogy ez csak egy focimeccs, mindegy, ki győz vagy veszít. Az ABC News egy súlyos tragédiáról értesített minket New York Cityből. John Lennon - talán a leghíresebb Beatle - new york-i lakóháza előtt öt lövést kapott, és kórházba szállítás közben elhunyt.”
A konkurens NBC csatornán jóval szokványosabban adtak hírt az esetről. A „The Tonight Show Starring Johnny Carson” című műsor egyik jelenetét megszakították, bemondták a hírt, majd folytatták a műsort.

Amikor az 1960-as években Lennont arról kérdezték, szerinte hogyan fog meghalni, azt felelte: „Biztos valami őrült fog kinyiffantani.” Több amerikai és kanadai Beatles-koncerten megerősített őrizetet kaptak a fenyegetések miatt, Ringo Starr azt mondta, hogy egy montreali koncerten a cintányérok mögött kellett ülnie. Bár Lennon ezt minden bizonnyal viccnek szánta, mégis bekövetkezett. Még egy hasonló kijelentést tett utolsó interjújában, amikor azt mondta, úgy érzi, mintha valaki követné: először szövetségi ügynökök az 1970-es években, hogy deportálják, majd a megszállott rajongó 1980-ban.

Megemlékezések
 
A Strawberry Fields emlékműNagy tömeg gyűlt össze a Dakota-ház körül Lennon halálának éjszakáján. Ono kiüzent, hogy az éneklésüktől nem tud aludni és arra kérte őket, hogy vasárnap gyűljenek össze a Central Parkban egy csendes, tíz perces imára. A csendes gyűlésre való felhívást világszerte megfogadták.

Különös emléket állított Lennonnak a Rolling Stone magazin, amikor nem sokkal a gyilkosság után megjelent számának címlapjára az az Annie Leibovitz által a lövöldözés reggelén készített fotó került, amelyiken Lennon látható meztelenül, embrionális pózban, amint megcsókolja a teljesen felöltözött Onót.

A Strawberry Fields Emlékművet Lennon emlékére építették a Central Parkban, szemben a Dakota-házzal. Mikor 2001-ben George Harrison meghalt, az emberek itt gyűltek össze a megemlékezésre.

2002-ben Liverpool repülőterét Lennonról nevezték el. A mottójuk: „Above us only sky” („Felettünk csak az ég” - az Imagine című dalból).

Álnevek
Szólókarrierje során Lennon a saját albumain (és mások, például Elton John albumain is) különböző álneveken szerepelt, mint például: Dr Winston O'Boogie, Mel Torment (szójáték Mel Tormé énekes nevére, torment=kín, kínlódás, gyötrelem) és A Tiszteletre Méltó Fred Gherkin. Ő és Ono (Ada Gherkin vagy más álnéven) utazásaikon is használták a neveket, hogy elkerüljék a felesleges felhajtást.