| rsai : Anne Duffield pldtlan ecsete |
Anne Duffield pldtlan ecsete
2005.10.23. 13:41
The SinguLarge Experience of Miss Anne Duffield
Anne Duffield pldtlan ecsete
Zsebntaszmban gy ll fejlegyezve, hogy az Ûr 1892-dik esztengelynek egyik homros, tli napjn trtnt az eset, egy platins angol kisvrosban, fenn a messzi vszakon. Mikzben a reggelinl lve ettnk, bartom, Serl Holmsz teflonzenetet kapott. Nem szlt egy st sem, de ltszott, hogy gombolkozik, mert tûzõnõ arccal llt a kandallber elõtt, szvta a papjt, s idõnkntelenl belepillantott a kezben tartott C. Gyulba. Aztn hirtelen klns fm villant a tekintetben, ahogy felm fordult.
– Arcizomadta, kedves Watson – mocorgott rm –, tudja-e, ki szktt meg a brtmlõbõl?
gyamban vidmgyorsan vgigfutottak azok a bûnzõk, akik nemrgiben szktek meg, vagy esetleg megszktek az egyhzbl.
– Eric Morley? – talltattam. Holmsz a helyt rzta. – Zox Whitney? – krõdztem, de õ ismt nmet intett.
– Rygo Hargraves? – folyattam fradhatatlanul.
– Nem, kedves Watsora, hanem ZOX WHITNEY! – bmblte, mintha a msik szobban volnk, pedig nem voltam.
– Honnan tudja, Holmsz? – suttogtam titokzajosan.
– Heringettt, kedves Watsora! – Elcsodztam ezen a gyors, jzan kivetkeztetsen.
– Hogy a csuhban tlalta ki, Holmsz? – krdeklõdtem, elmulva tudatlansgomat.
– A veremburjt, nedves Watsora – mondta, s kiverte papjbl a humuszt. Az ajtn a hirhedt Zox Whitney lpett be, szeszlyesen.
– Szktt ferenc vagyok, Mr. Holmsz – zillta, izzadottan fel s al jrvny a sznobban.
– Nyugodjon le, Mr. Whitney – szrtam r –, mert mg idegsszerffenst kap.
– Maga csak doktber Watsora lehet – nygte. Bartom kzben meredeken bmulta Whitneyt, arcn klns tekintllyel, mikzben szja sszeszorult, orrcimplyja remegett, szemkldkt sszefonta.
– Aggyeggy cigit, Zox – mondta Holmsz hirtelen. Rnztem kollgimra, lemrve, hogy magyarzatt adja jratlan kitrsnek; õ viszont nem adott jelet, kivve legjobb lbnak apr mozdulatt, mellyel Zox Whitneyt a fldre teringette. – Aggyeggy cigit, Zox – ismetlte gyszrvny hisztriszonyosan.
– Mi anya vajt mûvel, kedves Holmsz – jegeztem meg –, az istenrt, hangya abba, klnben mg bntani fogja szegny gyomorultat!
– Foglya be a fejt, vn idima! – vlgtt Holmsz, mint aki bosszankodik, s ismt lekevert valami j nagyot Mr. Whitneynek. "Ez nem az a Serl Holmsz, akit eddig ismertem" – gondoltam, meglepve bartom vratlan megmrtozstl.
Mary Atkins megmszte magt a tkrben, s kezt bujn vgighzta hossz, szõke bajn. Szûk ruhja mlyen ki volt dekorlva; kiltszott, hogy a mellre hrem-ngy mbrt ttovltatott.
Alvgezte az utols siktsokat a ruhjn, s szilrdul szjba ijesztette fogait. "Sydnees rtem jn ma este" – gondozta, maga el igzve a frfi stt, gndr jkpt. Trlmetlenl rira nzett, az ablakhoz ment, majd kedvenc karosszkijba kuporgatott. Kezbe vette az jdonsgot, s vgigfutott a cmeken. "JABB NGYEREKET FEDEZTEK FEL A KONGNL" – orvosta, aztn a tribûngyi rovaton akadt fel a szeme: "HASFEJLESZTÕ JACK ISMT LT". Vgigfutott rajta a hideg: Sydnees jtt meg, s nyitva hagyta az ajtt.
– Hall, prgm – mondta, s a lny fenegyerekre vert.
– Hogy rm ijesztettl, Sydnees – kiltotta Mary, s szvbõl felkocogott.
– Mindig rd ijesztek, trgm – felelt a frfi, s pkzlbra llt.
Mary belkarmolt, s frgn legettek a kapuhoz, ahol a vrkocsi brt.
– Kvesse azt a kocsit! – kivltotta Sydnees, ujjval elõre mulatva.
– Jvan, pajtrs – mondta a csokis.
– Mirt lvetjk azt a kocsit, Sydnees? – trdeklõdtt Mary kvncsian.
– Taln tudja, hol tartjk a bulit – magyarzta Sydnees.
– Aha, rtem – mondta Mary, s rnzett, mintha mondan.
Az t elg kellemesen telelt el; Sydnees s Mary rdekes ntlivalkat mutogatott a kocsisnak: prdul a Parlamentol plett, a Bukikrm Kalodt, meg az õrsgmrtst. Rendkvl rdes hely volt mg Erosz szobra a Bikadilis Cirkusznl.
– Azt tartjk, hogy ha az ember elg sokig ll itt, akkor valamelyik bartjval fog tallkozni – mondta Sydnees tudsan –, hacsek el nem gzolaj addig valami.
– Isten vja a sirlynõt – kiltotta a kocsis, mikor mr vagy negyedszer hatoltak el a Kaloda mellett.
– Hasfejlesztõ Jack – szlt Holmsz, s mlyet szappantott a pipjbl – nemcsak alvelõ gyilkos, hanem egyttal Szexmni kos is, a legaljasabb pajtbl. – Azzal tuds poligm ismt rnyjtott a papjra, s az abrakhoz lpett hres laksban, a Pker stb. 221/b. szm alatt, Londonban, ahol mindez trtnt. Eltmõdtem egy darabig megllaptsn, aztn gy sztlan:
– De ht honnan tudja, Holmsz?
– Klrifri, kedves Watsora! Lttam a filmet!
Tudtam, hogy igaza van; n csak a kpremnyt olvastam.
Aznap este vgatlan ltogatnk hezett: Basil flegyelõ, a Stlan Yrdrl. Megismertem az unikornist.
– , Basil flegyelõ, mon cher amie – szlt Holmsz, azonnal agnoszklva õt. – Mi szl hozta szerny lakosztjkunkra?
– Ezrek meghzsbl jttem – vlazulta a flegyelõ.
– gy rzem, tudom, mirt jtt, Basil – mondta Holmsz. – Hajmeresztõ Csekkrõl van sz, ugyebr?
A flegyelõ mosolyogva mosolygott.
– Hogy tallta ki? – krdeztem, mert ki voltam vncsi.
– A pitvarba, kertes Watsora! Egy darabka sr van a flegyelõ bal oldaln, s egy domb hinyzik a mellvnyrõl.
A flegyelõ megbkkenve bmult, s igazgatottan forgoldott ide-ode.
– Mindig csodliba ejt, Mr. Holmsz.
– Egy italt, uraim – tudatoltam –, mielõtt kz a kzbe vennnk a dolgot? – Mindketten vegyszerre blintottak, gy a blszernyhez tptem.
– Mit innt, Basil? Kordon dzsinnt, vagy pedig?
– Inkbb taln innk taln inkbb – nyentett a flegyelõ. Az ital s nhny szentvicc utn Holmsz felllt, s fel s al jrva fel s al jrt.
– Mirt jr fel s al jrva fel s al, kedves Holmsz? – trdeztem.
– Harangosan gondolkodom, kedves Watsora. – Rnztem a flegyelõre, tudtam, hogy õ sem hallott semmit.
– Tudja-e, ki szktt meg a bõrtmbbõl, Mr. Holmsz? – szlalt meg hirtelen a flegyelõ. Holmsz tudsan rm nzett.
– Eric Morley? – mondtam. Megrztk a nejket. – Zox Whitney? – krmeztem, mire ismt magyarztk a tejket. – Rygo Hargraves? – fojtottam tovbb.
– Nem, kedves Watsora, hanem ZOX WHITNEY! – ordtotta Holmsz, s skalpra ugrott. Egyre tokozd tisztelettel bmultam ezt az embert.
Ezalatt a flvros egyik gyszlmpval vilgtott utcjban egy feketbe kpenyedett frfi llkodott, kezben flemeletes fegyverrel, hogy hosszt lljon az utca lnyain a hromkeresztes (fisz moll) krrt, amit tõlk kapott.
– Szjanknt nyrom ki õket – mondta idnknt. Olyan volt, mint egy fekete rnyk, vagy egy nger, ezen a srt, kds jszakn, amint alattamosan kutatta kvetkõzõ ldozatt.
Elmlye gyermekkori emlkei kztt jrt; felkdltt benne egy homjas kp, apjrl s anyjrl, amikor elvertk, mert megette a nõvrt.
– Habkos vagyok – mondta, s utnanzett a tjsztrban. – Egy ilyen jszakn otthon volna a felyem. – Azzal bekanyarzott egy homros mellnyutcba, s szrevett egy fnypontyot.
Mary Atkins megmszte magt a trkben, s kezt bujn vgignyzta hossz, szõke hajn. Szûk ruhja ell mlyen ki volt dekorlva, s ltszott, hogy mellje kt-hrom ujabb mbrt ttovltatott.
Az utbbi idõben nem ment jl az zlet, s az rok emelkedse is fenyegetett. Mary sietve felhzta a tamsnijt, s kinyitotta az ajtt. "Nem csoda, hogy rosszul megy az zlet" – gondolta, mikor megltta ppjt az erõszobatkrben. Gondatlanul ddolva kibillent az utcra, s taxit fogadott vadszmezõi fel. "Sydnees csak lskedik rajtam, mint egy szibariton – gondolta –; egsz nap csak lustlkodik, n meg gy jrklok itt az utcn, mint az orkn lelke."
Most a kvhz elõtt szllt ki, mint rendesen, s elfagylalta pozcijt.
– szre sem vesznek ebben a kdben – morogta, s felkatinka a zseblmplyt. ppen akkor arra ment egy nyamvadt smasszõr.
– Nyamvadt smasszõr – kiltotta, de az szerencsre sket volt.
– Nyamvadt sket smasszõr – kiltotta. – Mrnem msz el dolgozni!
Mary Atkins nem tudta, hogy a hirdetett Hasfejlesztõ Jack csak nhny utcval arrbb sompolydl.
– Remlem – mondta –, hogy a hirhedett Hasfejlesztõ Jack nemcsak nhny utcval arrbb sompolydl. Nincs ki annak a ngy gyereke.
– Mennyi, hlgyem? – kiltott r egy hang a kvzna ajtajbl. Szerencsre ppen rleszrts volt, hamarkosan megegyeztek. "Finom riember" – gondolta Mary, amint a hres Carringgomb sudrton stlaltak vgig.
– Mondom, Mr. Holmsz r, hogy Mary derk lin volt – szlt Sydnees Aspinall.
– n elhiszem magnak, Mr. Aspirin, hiszen maga jobban ismerte, mint n, vagy kedves cimbartom, Watsora, de nem azrt vagyunk most itt, Mr. Aspirans, hogy a tlgy rdemeit firtassuk, hanem azrt, hogy a lehetõ legtbb intoncit szerezznk Mary Atkins szelenctlen, koreai hallrl. – s Holmsz nesztelenl Sydneesre bmult.
– Aspinall a nevem, fõnk – mondta a nyomorult.
– Tiszban vagyok a nevvel, Mr. Aspik – mondta Holmsz, mintha ssze akarn trni.
– Ht, ahogy gombolja – mondta Aspinall, s azt kvnta, brcsak inkbb a "Klcsn Velnk egy Vidm Vasrnapot" kirngatsra ment volna.
Holmsz a lehetõ leggyorsabban kifaggatta Aspinallbl, amit csak tudott, de lttam, hogy kt majomban õrlnek.
– Egy dolgot azrt szerelnk tudni – mondtam, mikor magunkra maradtunk. – Mi trtnt Zox Whitneyvel?
Holmsz merõben rm nzett. Lttam, hogy nagyveleje ismt gondolataiba merlt; szemlcske sszezzdott, vllkapcst sszeszortotta, orczympja kitgult, homokjt sszetncolta.
– Ez bizony nehz ecset, Watsora – mondta, s n jbl csõdllattal adztam neki.
Msnak reggel Holmsz mr pirkakasszra felkelt, s bele sem nzett a lapinapokba. Mint rtalban, most is n ksztettem el a vzrait: egy sveg srt, egy pr arcpirtst, hrom kmnytolst, kt szelep szalonnt, egy kistnyrban letepertõt, egy friss parancsot, pardicsomt, egy kosr gymlcst s egy cssze forr takart.
– Ksz a hzrai – killtam, de megrepedsemre Holmsz mr elment. "A fene a nagymamd kosarba, amiben aludni szokott" – gondoltam. "Csak bolombozik, Serl" – mondtam aztn, mert eszembe jutott az a szoksa, hogy elbjik a szekrnyben.
Ez a nap aggdst hozott szmomra: ahogy a hveket vrtam bartomrl, nyugta lettem; nem volt ksa, hogy gy egyedl hagyjon. Felhvtam nhny ismerõst, de õk se tudtk, mg Basil flegyelõ se tudta, mrpedig ha valaki tudhatn, az Basil flegyelõ, mert õ defektv. Egy httel ksõbb trtnt, hogy jra lttam Holmszt, s a megjelense megdbbendõ volt: rongyosnak s magviseltnek ziltszott.
– Uramisten, Holmsz – kiltottam –, ki az rdgben jrt?
– Srt kertnk arra is, Watsora – libegte. – Vrjon, amg visszanyerem a lzengetemet.
Megpixltam a tzet, odaksztettem a papucst, s mikor rendbeszlte magt, olyan trtnetet mondott el, amire mind a mai napig nemlxem.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
