Anyja, Patricia Molly Clapton 16 éves volt, amikor életet adott neki; apja Edward Walter Fryer a kanadai hadsereg 24 éves katonája még fia születése előtt visszatért feleségéhez Kanadába. Eric a nagyszüleinél nőtt fel, abban a hiszemben, hogy ők a szülei, anyja pedig a nővére. Később Patricia hozzáment egy másik kanadai katonához, Kanadába költözött, fia pedig egyedül maradt nagyszüleivel. Eric mindezt kilenc évesen tudta meg; e bonyolult család háttér élete egyik meghatározó momentuma lett.

A 13. születésnapjára kapott egy gitárt, amin tanár nélkül tanult játszani. 17 évesen lépett be a Roosters zenekarba. Ismertebbé a Yardbirds tagjaként vált, de az általuk játszott rock and roll túlságosan is a pop felé hajlott, ami a zenei gyökereit a bluesban (különösen Robert Johnson zenéjében) kereső Clapton számára elfogadhatatlan volt, így hamarosan kilépett (helyére Jeff Beck került).

Több hónapnyi intenzív gyakorlás után csatlakozott a John Mayall & the Bluesbreakers-hez, melynek első albumán nyújtott érzelemdús játéka már blueszenészként is hírnevet szerzett neki. (Ekkoriban terjedt el a Clapton is God graffiti.)

1966 közepén otthagyta a Bluesbreakerst (Peter Green lépett be helyette), és Jack Bruce-szal és Ginger Bakerrel megalakította a Creamet, az egyik első ún.supergrupot vagyis olyan zenekart, melynek tagjai már komoly zenei előélettel rendelkeztek, sikeres szóló- vagy zenekari zenészek voltak. A Cream énekese Bruce volt, de ebben az időszakban már Clapton énektudása is fejlődésnek indult.

1966 egyébként is fontos éve Clapton pályáfutásának: ekkor tűnik fel Jimi Hendrix, aki legalább annyira megérdemelte a legjobb brit gitáros címét, mint addig Clapton. Hendrix korai fellépéseit Clapton mellett a zenei élet más kiválóságai is rendszeresen látogatták (pl. Pete Townshend és a Beatles tagjai). Október 1-jén Hendrix együtt lépett fel a Creammel a londoni műegyetemen; a Killing Floor egy hosszabb változatát adta elő.

A Cream repertoárja a popos hangzású soultól (I Feel Free) a hosszú, blues-os instrumentális számokig terjedt (Spoonful). A sokféleség a tagok stílusának különbségeiből is adódott: Clapton gitárjátéka a pszichedelikus zenéhez közelített, a dobos Baker a jazzből merített a legtöbbet, s ehhez járult Bruce erőteljes rockénekes-hangja és pontos basszus alapjai. Legnagyobb sikereik a Sunshine of Your Love (a Disraeli Gears albumról) és a White Room (a Wheels of Fire-ről) voltak. (A két album – ugyancsak pszichedelikus stílusú – borítóit az ausztrál Martin Sharp tervezte, aki a Chelsea-ben található The Pheasantry művésztelepen egy házban lakott Claptonnal. Sharp írta a Tales of Brave Ulysses című számuk szövegét is – méghozzá egy szalvétára, első találkozásukkor, amikor Clapton megemlítette neki, hogy szövegre lenne szüksége egy számához.)

A Cream sikeres, de rövidéletű együttes volt, tagjai (különösen Bruce és Baker) között egyre több feszültség gyűlt fel. A végső lökést a befejezéshez a Rolling Stone magazin egy kritikája jelentette, mely leginkább Claptont érintette. Utolsó, Royal Albert Hall-beli fellépésüket Goodbye címmel adták ki, már 1968-as feloszlásuk után.

A lemezre rákerült még a Badge című George Harrisonnal közösen írt szám is. Később Clapton is vendégszerepelt a Beatlesben, a The Beatles albumon lévő While My Guitar Gently Weeps című dalban. Kettejük barátsága hamarosan komoly próba elé került, amikor Harrisont felesége, Pattie Boyd-Harrison elhagyta Clapton miatt. Ő ihlette Clapton egyik legismertebb számát, a Layla-t.

Az 1969-ben alakult Blind Faith szintén egy supergroup volt: Clapton és Baker mellett Steve Winwood (Traffic) és Rick Grech (Family) voltak a tagjai. Működése kimerült egy úgy-ahogy összerakott nagylemezben és egy félbehagyott egyesült államokbeli turnéban. Clapton belefáradt a körülötte kialakult felhajtásba, egy időre a háttérbe akart húzódni; csatlakozott a Delaney and Bonnie and Friends együtteshez, és összebarátkozott Delaney Bramlett-tel, aki újra dalszerzésre bíztatta. A Cream utáni időben még a Band zenéje volt rá nagy hatással: az együttes tagjai fel is ajánlották, hogy beléphet.

1970-ben jelent meg első szólólemeze (Eric Clapton), melyhez neves zenészeket gyűjtött össze.

A Delaney & Bonnie ritmusszekciójával (Bobby Whitlock - billentyűsök, ének, Carl Radle - basszusgitár, Jim Gordon - dob) új együttest alakított, amely a körülötte kialakult kultusz lecsendesítését volt hivatva szolgálni, Clapton nem sztárként jelent meg benne. A társulat neve eredetileg Eric & The Dynamos lett volna, ám első fellépésükön a műsorközlő félreértette, és a Derek & The Dominost jelentette be, amit végül is megtartottak, ezzel is jelezve, hogy nem Clapton a központi alak.

A miami Criterion stúdióban Tom Dowd producerrel rögzítették az a dupla albumot, amelyet Clapton egyik mestreművének tartanak: Layla and Other Assorted Love Songs (Layla és más válogatott szerelmes dalok). (Megjelenésekor még eléggé közömbös fogadtatásban részesült.)

Miamiban Tom Dowd meghívta Claptont egy Allman Brothers koncertre (ennek az együttesnek is ő volt a producere), itt ismerte meg Duane Allmant, akit megkért, hogy játsszon a készülő lemezen, majd arra is, hogy csatlakozzon a Dominoshoz. A két együttes egy jam sessiont is tartott, melynek felvételeit a megjelenése 20. évfordulóján újrakiadott 3 cédés Layla tartalmazza.

Az album még közelebb került a blueshoz Allman csatlakozásával, aki a country blues slide-technikájával játszott (melynek lényege, hogy a játékos a hangokat nem ujjaival, hanem egy erre a célra üvegből vagy fémből készített eszközzel fogja le).

A lemez felvételeinek idején elhunyt Jimi Hendrix; emléke előtt tisztelegve a Dominos rögzítette egyik legismertebb dalát, a Little Wing-et, mely az albumon is helyet kapott. Egy évvel később Duane Allman is meghalt, egy motorbalesetben.

Mint Clapton később beismerte, a tragédia után indult USA-beli turné alatt rendszeresen fogyasztott(ak) drogokat és alkoholt. A nehéz időszak ellenére In Concert című kétlemezes koncertalbumuk remek felvételeket tartalmaz; a feszültségek akkor törnek felszínre, amikor Londonban megkezdődnek második nagylemezük felvételei. Radle még jópár évig közreműködik Clapton albumain, de Whitlockkal többé nem zenélnek együtt.

Clapton 1972-re heroinfüggővé válik, pályája átmenetileg megszakad; stúdióban sem dolgozik, és koncerteket sem ad. (Kivéve 1973-ban a George Harrison által Banglades megsegítésére szervezett Concert for Bangladesh-t és a Rainbow Theatre-beli koncertet, melyet a Who gitárosa, Pete Townshend szervez, aki a leszokásban is segíti őt.)

1974-ben adta ki 461 Ocean Boulevard című nagylemezét, amely az eddigieknél nagyobb hangsúlyt helyez a dalszövegekre és kisebbet a technikás gitárjátékra. Ezen található Bob Marley I Shot the Sheriff című számának feldolgozása, melynek köszönhetően Marley és maga a reggae műfaj is szélesebb körben ismertté vált. Egy másik énekes-gitáros, J.J. Cale munkái is Clapton révén kerülnek nagyobb közönség elé. Az 1975-ös There's One in Every Crowd és utána következő albumai visszafogott hangvételűek, népszerűségük nem mérhető korai felvételeiéhez.

1975-ben ő alakítja a Prédikátort a Who Tommy című rockoperájának filmváltozatában (rendezte Ken Russell). Ugyanebben az évben újra koncertezni kezd egy új csapattal: Carl Radle (basszus), George Terry (Miami, gitár), Jamie Oldaker (dob), Yvonne Elliman és Marcy Levy (később Marcella Detroit néven a Shakespeare's Sister tagja). A turnén játszott számok válogatása az E.C. Was Here album.

1976-ban Clapton egy birminghami koncertjén az Angliába bevándorlók növekvő számáról és az ország túlzsúfoltságáról beszélt, és arra kérte a közönséget, szavazzon Enoch Powellre, hogy Nagy-Britannia ne váljon „fekete gyarmattá”. Kijelentései komoly vitákat váltottak ki, ezek nyomán jött létre a Rock Against Racism alapítvány. Clapton nem volt hajlandó visszavonni az általa mondottakat, és tagadta, hogy ellentmondás lenne politikai nézetei és az amerikai négerek művészetén alapuló zenéje között.

Az 1970-es évek végén Clapton a populáris zenében bekövetkező változások közepette kereste a helyét. Ugyanekkor visszatértek alkoholproblémái, kórházba került, majd Antigua szigetén próbálta legyőzni betegségét. (Később itt alapítja meg a drog- és alkoholfüggőket kezelő rehabilitációs központot, a Crossroads Centre-t.)

1980-as évekbeli albumai közül csak a blues-gyökerekhez vissztérő 1989-es Journeyman részesült kedvezőbb kritikai fogadtatásban. 1985-ben a BBC Edge of Darkness című drámasorozatának zenéjéért Michael Kamennel együtt elnyeri a Brit Filmművészeti Akadémia (BAFTA) díját. Szintén 1985-ben ismerkedik meg Yvonne Khan Kellyvel, akivel ugyanebben az évben lányuk születik. Clapton csak 1988-ban válik el Pattie Boydtól.

1990-ben és 1991-ben két tragikus esemény is történik: előbb a Claptonnal együtt turnéző Stevie Ray Vaughan és két roadja veszíti életét egy helikopterbalesetben; majd Clapton négyéves fia, Conor (akinek anyja az olasz modell, Lori Del Santo) hal meg, kiesvén az ablakból.

A tragédiát – részben – a Tears in Heaven című dal dolgozza fel (társszerzője Will Jennings; a Drog [Rush] című filmhez készült). A dal, valamint a szintén 1992-es MTV Unplugged album Grammy-díjat kap.

Az 1994-ben kiadott From the Craddle zenéjének középpontjában szintén az akusztikus gitár áll, az album számos blues-sztenderdet is tartalmaz. 1997-ben TDF név alatt adja ki az elektronikus zenei ihletésű Retail Therapy-t; és újabb Grammyt is nyer, a Change the World című Wayne Kirkpatrick-szám feldolgozásával. Az évtized végén Carlos Santanával és B.B. Kinggel (Riding with the King) készít közös felvételeket.

1999-ben a Riding with the King felvételei alatt ismerkedett meg Melia McEnery grafikussal. 2002-ben házasodtak össze; három lányuk született (a legkisebb 2005-ben).

2005-ben adta ki legújabb albumát Back Home címmel.


Nagylemezek

• 1970 Eric Clapton
• 1974 461 Ocean Boulevard
• 1975 There's One in Every Crowd
• 1976 No Reason to Cry
• 1977 Slowhand
• 1978 Backless
• 1981 Another Ticket
• 1983 Money and Cigarettes
• 1984 Too Much Monkey Business
• 1984 Backtrackin'
• 1985 Behind the Sun
• 1985 Edge of Darkness (filmzene)
• 1986 August
• 1989 Journeyman
• 1993 Stages
• 1994 From the Cradle
• 1998 Pilgrim
• 1999 Blues (2CD)
• 1999 The Story of Us (filmzene)
• 2001 Reptile
• 2004 Me and Mr. Johnson (Robert Johnson feldolgozások)
• 2005 Back Home

Kislemezek

• 1969 Comin' Home (Delaney and Bonnie & Friends feat. Eric Clapton – On Tour with Eric Clapton)
• 1970 After Midnight (Eric Clapton)
• 1972 Layla (Derek and The Dominos – The History of Eric Clapton)
• 1974 I Shot the Sheriff (461 Ocean Boulevard)
• 1974 Willie and the Hand Jive (461 Ocean Boulevard)
• 1975 Swing Low, Sweet Chariot (There's One in Every Crowd)
• 1975 Knockin' on Heaven's Door (nem albumról)
• 1976 Hello Old Friend (No Reason to Cry)
• 1977 Lay Down Sally (Slowhand)
• 1978 Wonderful Tonight (Slowhand)
• 1978 Promises (Backless)
• 1979 Watch Out for Lucy (Backless)
• 1980 Tulsa Time (Just One Night)
• 1980 Cocaine (Just One Night)
• 1981 I Can't Stand It (Another Ticket)
• 1982 Layla (re-issue) (Derek and The Dominos – Time Pieces: The Best of Eric Clapton)
• 1983 I've Got a Rock N' Roll Heart (Money and Cigarettes)
• 1985 Forever Man (Behind the Sun)
• 1987 Behind the Mask (August)
• 1990 Bad Love (Journeyman)
• 1991 Wonderful Tonight (élő) (24 Nights)
• 1992 Layla (Unplugged)
• 1992 Tears in Heaven (Rush filmzene)
• 1992 Runaway Train (Elton Johnnal; Elton John – One)
• 1992 It's Probably Me (Stinggel; Sting – Ten Summoner's Tales)
• 1995 Love Can Build a Bridge (Cherrel, Chrissie Hynde-del és Neneh Cherryvel; nem albumról)
• 1996 Change the World (Phenomenon filmzene)
• 1998 My Father's Eyes (Pilgrim)
• 1998 Circus (Pilgrim)
• 2000 Forever Man (How Many Times) (Beatchuggers feat. Eric Clapton; nem albumról)

Válogatások

• 1970 The Best of Eric Clapton
• 1972 The History of Eric Clapton
• 1972 Eric Clapton at His Best
• 1973 Clapton
• 1982 Time Pieces: Best of Eric Clapton (1969-1979)
• 1987 The Cream of Eric Clapton (Európa)
• 1987 The Cream of Eric Clapton (USA)
• 1999 Clapton Chronicles: The Best of Eric Clapton

Koncertfelvételek

• 1973 Eric Clapton's Rainbow Concert
• 1975 E.C. Was Here
• 1980 Just One Night (2CD)
• 1983 Timepieces Volume 2: Live in the Seventies (élő)
• 1988 Crossroads (Box Set)
• 1991 24 Nights
• 1992 Unplugged
• 1996 Crossroads 2: Live in the Seventies (1974-1978) (Box Set)
• 2002 One More Car, One More Rider

Zenekarok

Diszkográfia

Dalszövegek

Képek

Albumborítók

Gitár Akkordok/Tabok

Videók

Midi hangok

Zene