Akkordok II.

A kiskacsa [A]

A Hátogás korszakának jellemző terméke, melynek bemutatását bizonyos kultúrtörténészek a pengő-pangó média-lénia működési zavaraira vezetik vissza.

1. Ha kérdezed a kiskacsát, hogy jó-e a levegő,

Hogy szárnyalásra alkalmas-e a változó idő,

A kiskacsa mindig azt mondja, hogy hát, hát, hát.

Ki tudja, hogy a kiskacsák mért ilyen buták?

R. Hát, hát, hát, ilyen a kacsavilág,

Hát, hát, hát, ilyenek a kiskacsák.

2. A kiskacsákról mi azt tanultuk, hogy nagyon jó fejek,

A kiskacsa mindig megmondja, hogy hát, hát, hát.

Ki tudja, hogy a kiskacsák mért ilyen buták?

3. A kiskacsát a rádióban szívesen kérdezik,

Hogy erről-arról, meg amarról miként vélekedik,

A kiskacsa mindig azt mondja, hogy hát, hát, hát.

Ki tudja, hogy a kiskacsák mért ilyen buták?

4. A kiskacsa a tévében is nagyon népszerű,

A kiskacsa ugyanis azt mondja, hogy hát, hát, hát.

Ki tudja, hogy a kiskacsák mért ilyen buták?

5. A kiskacsa a világban is mindig szót emel,

Nem ítél meggondolatlan, mindig mérlegel,

S a kiskacsa végül azt mondja, hogy hát, hát, hát,

Hát lehet, hogy a kiskacsák nem is olyan buták.

6. A kiskacsa a tó vizében egyre nagyobb lesz,

A tekintélye növekszik és végül nagykacsa lesz,

A nagykacsák is csak azt mondják, hogy hát, hát, hát,

De tudjuk, hogy a nagykacsát végül levágják.

A nagykacsák is csak azt mondják, hogy hát, hát, hát,

De tudjuk, hogy a nagykacsát végül levágjá...

Valamikor minden felnőtt gyereknek született, de sajnos időközben sokan megfeledkeznek róla. A homályba vesző kezdetekre vonatkozó létfontosságú kérdésekre csak a megbízható és hiteles forrásból keressük a magyarázatot!

1. Mama, kérlek, meséld el nekem,

Hogy milyen volt az élet nélkülem!

Gondoltál rám, mikor azt tervezted el,

Hogy mi lesz majd, ha nagy leszel?

2. Mama, kérlek, meséld el nekem,

Hogyan kezdődött az életem,

Véletlen volt, vagy gondoltál reám

Azon az édes éjszakán?

R. Hisz jól tudod, nem kértelek.

Még tudnom kell, miért vagyok.

3. Mama, kérlek, meséld el nekem,

Érezted azt, amikor téged elhagyott,

Milyen jó, hogy én még nem vagyok?

4. Mama, kérlek, azt mondd meg nekem,

Akartad-e azt, hogy így legyen?

Én azt hiszem, hogy véletlen csupán,

5. Mama, látod, zavarban vagyok,

Most megint egész másra gondolok.

6. Hát mama, kérlek, gondold meg jól,

Hogy mit mesélsz majd a régi dolgokról!

Mit mondhatunk, ha kérdezik?

Mit mondhatnánk, ha kérdezik?

-----------------|-----------------|-----------------|-----------------|

1. Vásárhely fölött az ég

Se nem tiszt,a se nem kék,

Az utcákon a szél az úr,

Lombokat tépáz vadul.

2. Elment az én kedvesem,

Vissza nem jön már sosem.

Idegen földön ha jár,

Otthonára nem talál.

3. Vásárhelyi éjszakák,

Ég a gyertya lángja, ég,

Gyenge fénye nem elég.

4. Gyökér, lomb és száraz ág,

Háromféle valóság.

Ki háromból csak egyet lát,

Nem látja a fát magát.

Volt idő, amikor az volt a gyanús, aki nem tudta, hova megy. Mostanában inkább az, aki pontosan tudja. 

G (G4) G C7D (D4) D

1. Néha furcsa hangulatban

Az utcát jártam egymagamban,

Nem volt semmihez se kedvem,

De éreztem azt, hogy nincs ez rendben így. 

R1. Nem tudtam, hova, de hova, de hova, de hova megyek,

Hova, de hova, de hova, de hova megyek,

Hova, de hova, de hova, de hova megyek én.

2. Megálltam egy utcasarkon,

Merre tovább, melyik úton?

Elindultam, párat léptem,

Aztán mégsem arra mentem én.

3. Lámpavasnak támaszkodva

Az embereket néztem sorra,

Fáradt arccal mind siettek,

4. Voltak, akik végigmértek,

“Szép kis alak”, így beszéltek.

Azóta már fejre álltak,

5. Látod, most már vár az otthon,

látszólag már más a gondom,

De néha furcsa hangulatban,

Az utcát járom egymagamban én.

R2. S még most sem tudom, ha tudom, se tudom, hogy hova megyek,

Tudom, ha tudom, se tudom, hogy hova jutok,

Tudom, ha tudom, se tudom, hogy mire jutok én.

Bevezető:

1. Véletlen, hogy éppen arra jártam

Egy délután a másik oldalon.

Úgy jött felém ott, azon az utcán,

Hogy nem tudtam, kivel találkozom.

2. – Megismersz? – kérdezte tőlem,

S a szeme olyan furcsán csillogott,

Hogy igazán semmit sem változott.

3. Beültünk a régi cukrászdába,

A gyűrűjén csillant a napsugár.

Nem kérdeztem tőle, mégis mondta,

Hogy férjhez ment, három éve már.

4. És elmondta, hogy van egy kertes házuk,

A férjével egy üzletet csinálnak,

5. A kávéját cukor nélkül itta,

De a mosolya még mindig a régi volt.

Az motoszkált bennem, hogy miért is lett vége,

6. És megpróbáltunk beszélgetni arról,

Hogy mi volt régen, s hogy most mi van,

De úgy tűnt, hogy az emlékeink csalnak,

Hisz az élet soha nem volt gondtalan.

7. És mondta, hogy a boldogság csak egy álom,

A remény és a csalódás között,

Én nem tudtam, hogy mit mondhatnék erre,

És egy angyal szállt az asztalunk fölött.

8. És felgyúltak a lámpák a téren,

És azt mondta, hogy most már mennie kell,

S mikor elváltunk végül, még elmondthattam volna,

– Hát igen, vagy már nem is tudom.

(Bródy János)

1. Most mondj le róla, amíg lehet,

Amíg a szégyened elrejtheted!

2. Mert úgyis úgy lesz, hogy jön majd más,

Neked sem ártana a változás.

3. Hát mondj le róla, amíg lehet,

4. Mert lásd be végre, megcsaltad őt!

Napfényt igértél, s nem jégesőt.

R. Hiába imádkozol és fogadkozol,

És hiába fenyegeted,

Már nincs hatalmad felette,

Már nem hisz neked.

5. Hát mondj le róla, ne várj csodát,

Van út itt sokfelé, hát menj tovább,

6. Ne vádolj senkit, felejtsed el,

Mutasd, hogy veszteni is tudsz, ha kell!

1. Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok,

És azt hiszem, már észrevetted, a jó tündér nem én vagyok.

R. De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,

Úgy érezném, vannak még csodák.

2. Nincsen varázspálcám, mellyel bármit eltüntethetek,

És annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehet.

3. Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyem,

S hogy holnapra már máshol leszek, sajnos nem ígérhetem.

4. Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,

Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?

Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?

Mit tehetnék, áruld el nekem!

Mit tehetnék, áruld el nekem!

Hát mit tehetnék, áruld el nekem!

Városi népdal a XX. század kilencvenes éveinek első feléből. Nincs szebb, igazabb és hitelesebb a nép ajkán élő egyszerű, őszinte és tiszta kifejezéseknél...

1. Mondd, mé' nem hagysz má' békibe',

Minek tolakszol még ide?

Nekem már nem kell senkise'.

2. Ne hintsed itt a rossz dumát,

Engem te nem versz többet át!

Há' mé' nem húzol elfele,

És mé' nem hagysz má' békibe'?

3. Nem érdekel, hogy mit papolsz,

Neked má' jobb, ha szót se szólsz,

Hogy nem szakadt még rád az ég!

4. Ne esküdözz, hogy jót akarsz,

Nem kóser, amit akarsz.

Há' mé' nem húzol elfele,

És mé' nem hagysz má' békibe'?

5. Felejts el engem, kiscsibém,

Amíg szolidan kérem én!

Ne próbálkozz má' semmivel,

5. Figyelj, má' százszor megmondtam neked:

Unom nagyon a képedet.

Keresd meg inkább anyukád,

És vele szórakozz tovább!

6. Te itt má' ne játszd meg magad,

Szívódjál föl, és nincs harag!

Maradjunk inkább ennyibe',

És hagyj má' engem békibe'!

7. Figyelj, há' mé' nem hagysz má' békibe',

Minek tolakszol még ide?

Hogy nem szakadt még rád az ég!

8. Nekünk itt ne játszd meg magad!

Mindenki tudja má', ki vagy.

Há' mé' nem húzol elfele,

És mé' nem hagysz má' békibe',

Mé' nem hagysz má' békibe,

Há' mé' nem hagysz má' békibe?

Te hüje.

1. Egy tengerparti házban, egy egész más világban,

A Sunset bulvár végén, az esti félhomályban

R. Egy lány fölém hajol, és a rádión halk zene szól,

A nap vörösen száll le a Csendes-óceánba.

2. Egy tengerparti házban, egy egész más világban,

Ott élek majd egyszer Santa Monicában.

R'. Egy lány fölém hajol, és a rádión halk zene szól,

A nap vörösen száll le a Csendes-óceán túloldalán.

3. Ez egy álom, egy régi álom,

S tudom ma már hogy nem sokat ér,

De mint egy film, mit százszor láttam,

Ez a képsor mindig visszatér.

4. Egy tengerparti házban, egy egész más világban,

A Sunset bulvár végén, Santa Monicában

5. Egy tengerparti házban, Santa Monicában,

A Sunset bulvár végén, egy csodálatos világban.

Szeresd, aki keresi az igazságot, de ne higgy annak, aki azt hirdeti, hogy megtalálta!

1. Azt mondták, hé te gyerek, mi lesz veled, ha véget ér

Lázongó ifjúságod, s elfúj a keleti szél?

Azt mondták, hé te gyerek, ne álmodozz, a földön járj!

2. Azt mondták, hé te gyerek, nem tudsz te semmit se még,

Naiv és ártatlan vagy, s azt hiszed, közel az ég.

Azt mondták, hé te gyerek, ne álmodozz, a földön járj!

3. Azt mondták, hé te gyerek, mit képzelsz, ki vagy,

Tudatlanságod ad a képzeletednek szárnyakat,

Szédülten zuhan vissza, ki túl magasra száll,

4. Azt mondják, hé te gyerek, csak képzeled, hogy nincs határ,

Ott állsz majd te is, ahol a part szakad és elönt az ár,

Azt mondják, hé te gyerek, ne álmodozz, a földön járj!

5. Azt mondják, hé te gyerek, ha magyar vagy, ez a hazád,

Tisztelned kell a zászlót, a címert és az egyenruhát,

Ha megszólal a himnusz, vigyázzba állj,

Ne álmodj Amerikáról, a földön járj, a földön járj!

6. Itt élek ezen a földön negyvennyolc éve már,

Esténként három gyerek, s a holnap gondja vár.

Nem hittem soha csodákban, s volt miért küzdenem,

És bízva bíztam én, hogy szabadnak születtem.

Álmodtam szebb világról, hol nincs határ,

S tudtam, az igazság is a földön jár, a földön jár.

A földön jár, ezen a földön jár.

Az "Itt élek..." kezdetű Em G C H7 akkordsornál Bródy csak a basszust pengeti.

1. A színházból minden este messze árad a fény,

Hatalmas siker a produkció.

A városban elterjedt, hogy a király meztelen

Udvarhölgyével csodálható.

2. De kerüljük meg a díszleteket és a másik oldalon

Szertefoszlik az illúzió,

Homályos folyosó végén megkopott felirat,

R. S a mellékutcai kiskapunál valaki mindig vár,

Kezében remeg a rózsaszál,

S nem tudja, hogy a varázslat mily gyorsan véget ér,

3. A színfalak mögött kegyetlen harc folyik,

Itt minden eladó egy hálás szerepért,

A siker mindent megér.

4. A címoldalon mosolygó és csábító a póz,

S könnyet fakaszt a vallomás.

Kit érdekel, hogy mindez színlelés csupán,

Egy új szerep és semmi más.

(Bródy János)

1. A csillagokat nem érem el,

Varázsló nem vagyok.

Lángot nem lophatok.

Hogy elfáradtál félúton,

Az nem az én hibám.

S ha nem álltál ki mellettem,

Most nem kiálthatsz rám.

2. Hiába vádolsz azzal is,

Hogy nem szerettelek.

A magam módján megpróbáltam

Mindent, amit lehet.

Meg nem valósult álmaidról

Számot nem adhatok.

A nagy produkció helyett

Egy kis dalt dúdolok. 

R. Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,

Keress magadnak valaki mást.

Mmm, de ne rám légy mérges,

Hogyha végül senkit nem találsz.

Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,

Keress magadnak valaki mást.

Többet úgyse, úgyse látsz.

3. Lehet, hogy egykor mást ígértem,

De most már jól tudom:

Az igazságot, mint a földet

Szét nem oszthatom.

Lelked görcsös kis csomóit

Fel nem oldhatom.

A szabadságot, mint jutalmat

Át nem adhatom.

Többet úgyse, úgyse látsz.

1. Bizony, huszonhét éve már,

Hogy véget ért az a régi nyár,

Mikor még azt mondtad nekem,

Hogy itt már nem lesz semmi sem.

2. Bizony, huszonhét éve már,

Hogy véget ért az a régi nyár,

S te búcsú nélkül elmentél.

R. Azóta volt már sok tavasz,

És ez itt már egy más világ,

Nem tudok nem gondolni rád.

3. Bizony, huszonhét éve már,

Hogy búcsú nélkül elhagytál,

Csábított a messzeség,

1. Egy régi kép: egy kisgyerek,

Ki tudja már, miért nevet.

Egy másik arc: egy kisleány,

Ki tudja már, miért vidám.

Szegény fiú, szegény leány,

Nem tudja még mi vár reá.

Nem sejti még a kisfiú.

2. A kisleányt nem ismeri,

Nem tudja még, hogy elveszi.

S lesz két gyerek: egy kisfiú,

Egy kisleány, s két háború.

Szegény fiú, szegény leány,

Nem tudja még mi vár reá.

Nem hinné el, ha mondanám,

3. A kisleány a nagymamám,

A kisfiú a nagypapám.

Egy régi dal, egy régi vágy,

Egy éjszaka és így tovább.

Szegény fiú, szegény leány,

Nem hinném azt, hogy akkor gondoltak reám.

És mégis én most itt vagyok

4. És nem tudom, mi lesz velem,

Bár sejteném az életem.

De azt tudom, amit te nem:

Miért vagyok s kiért teszem.

Szegény fiú, szegény leány,

5. Egy régi kép: egy kisgyerek,

Ki tudja majd, miért nevet.

Egy másik arc: egy kisleány,

Ki tudja majd, miért vidám.

Szegény fiú, szegény leány,

Nem tudja még mi vár reá.

Még nem tudom, mi lesz velem,

Bár sejteném az életem.

1. Csak egy nap az élet,

S ez már a délután.

Kúsznak az árnyak

Az otthonom falán.

2. Még fényes az égbolt,

Vakító még a nap,

De látod, a pályán

Már lefelé halad.

3. S eljön az este,

Álmodunk is majd talán,

De hogy milyen álmok jönnek,

Ki tudja azt még délután?

4. Csak egy nap az élet,

S lassan bealkonyul.

A játéknak vége,

S a függöny lehull.

Lelked, ha megérted Micimackót.”

1. Egy napon, mikor Micimackónak

Semmi dolga nem akadt,

Eszébe jutott, hogy tenni kéne

Valami nagyon fontosat.

Elment tehát Malackához,

Hogy meglesse, mit csinál.

De Malackánál éppen akkor

Senkit nem talált.

2. Így hát elindult hazafelé,

Arra gondolt, otthon talán

Akad egy kis ennivaló.

Hogy kimelegedjék ugrándozott,

S jó nagyokat lépett,

S a hidegre való tekintettel

Énekelni kezdett, (hogy:)

R. Minél inkább havazik,

Annál inkább hull a hó.

Minél inkább hull a hó,

Annál inkább havazik.

Hull a hó és hózik (-zik-zik,)

Micimackó fázik (-zik-zik,)

Hull a hó és hózik (-zik-zik,)

Micimackó fázik.

3. Ismert erdei körökben

Az az általános nézet,

Hogy Micimackó, mint minden medve,

Szereti a mézet.

És ez nem csak afféle

Szerény vélemény,

Hanem határozottan állítom,

Hogy tény, tény, tény.

4. Ezért, mikor hideg van

Kell hogy legyen az almáriumban

Eltéve ennivaló.

Így aztán, ha délidőben

Micimackó megéhezik,

Megkóstol egy csupor mézet

Alaposan, fenékig.

5. Micimackó a barátom,

És gyakran elbeszélgetünk

Azokról a dolgokról, miket

Mind a ketten ismerünk.

Tanultunk egy verset is,

Ha hideg van és hull a hó,

Én mindig ezt dúdolgatom:

R.

1. Vasárnap ismertem meg őt, vasárnap este hét után,

2. És este kis szatyorban hozta a fogkefét s a tiszta bugyit,

3. És kedden este moziba mentünk, a film egy szerelemről szólt,

S a lány a vállaimon sírt, mert olyan szomorú vége volt.

4. És szerdán majdnem elaludtunk egy gyönyörű éjszaka után,

És egész nap az járt a fejemben, de szép kismama lesz a lány.

5. S csütörtökön csak beszélgettünk, és elmesélte az életét,

Azt is, hogy volt egy nagy szerelme, s azt is, hogy nem feledte még.

6. És pénteken egy társaságban, ahová én vittem el őt,

7. És péntek éjjel nem aludtunk, csak veszekedtünk hajnalig,

És mikor végül átöleltem, nem éreztem, hogy megszorít.

8. És szombaton nem találkoztunk, azt mondta, fontos dolga van,

Hát így történt, hogy szombat este egy kissé leittam magam.

9. S vasárnap délig ágyban voltam, fájt a fejem, s mindenem,

Hát írtam egy dalt ezzel a címmel: Egy hétig tart egy szerelem.

1. Sötét az égbolt, már későre jár,

S csak nézem a szobám falát.

Az utolsó villamos rég elment már,

De én várok még rád.

2. Bánattal töltött a borospohár,

Ásítva csábít az ágy.

A lámpám is lehajtja fáradt fejét,

De én várok még rád.

R. Lassan már azt hiszem, nem létezel,

S nem vár majd senki, ha megérkezel.

Magára zárult az egész világ,

De én várok még rád.

3. Nem jön már soha, hiába vársz

– Súgják a kertben a fák.

Elhervad végül minden virág,

De én várok még rád.R.