Az Illés-sztori kétségkívül a legismertebb karriertörténet a magyar rocktörténetben.

Az együttes pályafutásáról könyvet írtak, filmet készítettek, Illésék lemezeit, fényképeit, a klubtagsági igazolványokat, a koncertjegyeket ma is nagyon sokan - talán nem túlzás a százezres szám - őrzik ereklyeként, elmúlt ifjúságuk szép emlékeként. Az Illés volt a magyar Beatles, "az" együttes, a nemzedéki zenekar, az új bálvány, amely megtestesítette, megvalósította egy új nemzedék álmait, amibe beleképzelhettük mindazokat a vágyakat, amelyek végül is nagyon sokunk életéből kimaradtak. Az Illés külön fejezet a magyar ifjúsági kultúra, de talán megint nem túlzás, a század második felének magyar kultúrtörténetében is. Fellépésükkel nemcsak a szórakoztatásban kezdődött új időszámítás, de zenéjükkel, gondolataikkal megváltoztatták egy nemzedék arculatát, gondolkodását, életről vallott felfogását is. Az Illés története a hatvanas évek története is. Berobbanásukkal és kudarcaikkal, lendületükkel és kifáradásukkal, "forradalmi" gondolataikkal és kényszerű kompromisszumaikkal. Ha majdan összefoglaló kultúrtörténeti vagy ifjúságszociológiai munka készül e század progresszív törekvéseiről, Illésék munkássága, a zenekar nevével azonosítható törekvések nem hiányozhatnak belőle. Illésék új időknek új dalaival jelentkeztek és a "fényes szellők" hitével akarták megforgatni a világot. Nem rajtuk múlt, hogy nem vihart kavartak.

Az Illés kezdetben, ahogy a többi beatzenekar, középiskolai, egyetemi rendezvényeken, játszott dixielandet, futó olasz slágereket, örökzöldeket, gitárszámokat, elsősorban Shadows- és Hurricanes-szerzeményeket. 1962-63-ban a "luxemburgi" stílus betörésével az Illés repertoárja is kibővült. A Petőfi Sándor utcai Építők klubjában vagy a Műszaki Egyetem Bercsényi klubjában már ezekért a számokért szorongott iszonyatos zsúfoltságban a közönség és vitte világgá a hírt: van egy zenekar, ahol jól "kevernek", a színpadon figuráznak, nagyon dögösen játszanak.

1963-ban az Illés-koncertek előtt már mindennapos volt a sorállás, és az első igazi nagy botrány - 1963 májusában a Sportcsarnokban - is az ő nevükhöz fűződik. Koncz Zsuzsa is akkor csatlakozik először hozzájuk, amikor az Illés városszerte ismert együttessé vált.

1964-ben azonban a zenekar több tagja befejezte egyetemi tanulmányait és a kiéleződő konkurenciaharcban el kellett dönteniük: hogyan tovább? Amatőrként zenélgetnek vagy profiként, teljes mellszélességgel beszállnak az üzletbe. Siettette a döntést, hogy 1964-ben az Illés már lemezfelvételeket is készíthetett. Első kislemezükön két instrumentális szám (64, Ostinato) és Koncz Zsuzsa két angol nyelvű dala (Long Tall Sally, Chapel of Love) hallható. A doboknál ekkor Körmendy János ült, aki Fats Domino-számokkal színesítette az Illés műsorokat

A zenekaron belüli vita végül kenyértöréssel dőlt el. Az Illés testvérek és Körmendy a nevet birtokolva profiként zenéltek tovább, a többiek pedig a kollégium felszerelését és a klubot megtartva Strings néven játszottak.

Az egyik napról a másikra klub, felszerelés és zenészek nélkül maradt együttes helyzete alaposan megromlott. Az élről a második vonalba csúsztak, Koncz Zsuzsa is elpártolt tőlük. Csatlakozott viszont az együtteshez Bródy János, majd 1965-től a két Szörényi testvér.

Ekkor kezdődik az Illés második ötéves, "nagy" korszaka, amely nemzedéki zenekart csinál az együttesből.

Szörényi Levente a váci Sztáron Sándor Gimnáziumban kezdte zenész pályafutását, ahol testvérével, Szabolccsal gitárduóban léptek fel, és már ott feltűnést keltettek játékukkal: "Mi voltunk az őrült Szörényiék."

Szörényiék a hatvanas évek elején a fővárosban az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban folytatták tanulmányaikat, ahol a Kőszegi Imre-Bajtala János-Szörényiék felállású zenekar 1962-ben megnyerte az iskolai Ki Mit Tud?-ot, majd a zenekarhoz csatlakozott Ráduly Mihály szaxofonos is. Ebben a felállásban Mediterrán néven indultak az országos vetélkedőn, de az elődöntőben kiestek. A zenekarra így is felfigyeltek, mert a verseny után a győzteseket (Koncz Zsuzsát, Gergely Ágit, a bűvész Gloviczky Pétert) kísérték a vidéki fellépéseken és néhány számot önállóan is eljátszhattak. A "hakni" után Kőszegi szervezésében saját fellépéseket is szerveztek, 1963-ban pedig Németh Lehel kísérőzenekaraként hanglemezt is készítettek. Szörényi Levente 1963-ban érettségizett. Ősztől három hónapig segédmunkásként dolgozott, majd úgy döntött, zenészként folytatja pályafutását. A Kigyósi féle körúti zeneoktató munkaközösségben gitározni tanult, és 1963-ban már jóhírű, ismert gitárosnak számított. Gyakran hívták vendégfellépésekre, játszott a Stúdió 11-gyel, a Deák együttessel, Bergendyékkel és olykor Illéséknél is kisegített, akikkel Gergely Ági révén ismerkedett meg. 1963-ban komponálta a később Rohan az idő néven ismertté vált dalát. 1964-ben csatlakozott a "pénzes" zenekarnak számító Balassa együtteshez, amelyben más ismert zenészek (Jinda György dob, Szilárdi Béla gitár, Mátrai Tamás szaxofon, Brunner Győző dob) is megfordultak. A zenekar változó felállásban külföldön (Szovjetunió, Lengyelország) is vendégszerepelt, de amikor a nyugati vendéglátóiparba kaptak hosszabb szerződést, Szörényi úgy döntött, inkább itthon próbál érvényesülni. Vendéglátós zenészként elsajátította a "luxemburgi" stílus játéktechnikáját, sőt olyan híre volt Budapesten, hogy az Ifjúsági Park igazgatója, Rajnák László nem engedte fellépni, mondván: nem énekel, csak ordít, balhézik a színpadon, ilyen emberekre nincs szükség. A belvárosi klubokban viszont ő volt a sztár, akit alacsony termete, szemüvege, félszeg megjelenése miatt csak úgy hívtak: "a kis Buddy Holly".

Szörényi végül 1965 januárjában csatlakozott az Illéshez (csak úgy vállalta a tagságot, ha testvérét is hozhatja), és az Illés-sztori innen közel egy évtizedig közös szálon fut tovább. A zenekar felállása: Illés Lajos, Illés Károly, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János és Körmendy János. Az Illés későbbi kiugrását azonban az a féléves munka alapozza meg, amely 1965-ben összerázza az együttest és megszüli az ötletet - saját számokkal kell megpróbálni visszaszerezni a közönség szimpátiáját. Először teljesen felfrissítik a repertoárt (elsősorban Beatles, Kinks, Animals, Pretty Things dalokat játszanak), klubot szereznek, előbb a Kőbányai Törekvés Klubban, majd az Eötvös utcai Vasas klubban kapnak helyet, s végül az akkor nagyhírű Syconor utódaként a Boschban kell csatát nyerniük. 1965 őszén vasárnaponként itt, szombatonként pedig az újra "visszavett" Várban fedezte fel őket újra a közönség.

A rajongók megnyerése után a zenekar megpróbálkozott a hivatalos intézmények falainak bevételével is. Szörényi első, Alvajáró című dalát (szövegíró az egyik slágergyáros, Hajnal István) azonban a Sanzonbizottság többszöri átalakítás után sem engedélyezi, mert "nem elég jelentős alkotás". A Hanglemezgyárban viszont engedékenyebbnek bizonyultak. 1965-ben az Illés több kislemezt is megjelentetett (Protonok tánca, Séta az aranyhúrokon, Little Baby, Bucket Seats, Summertime, A magányos, Johnny Guitar, Üzenet Eddynek).

E felemás sikerek azonban nem szegték a zenekar kedvét. 1965 nyarán a nógrádverőcei Express táborban (itt már a "nagy" Illés: Illés, Szörényi, Szörényi, Bródy és a doboknál új tagként Pásztory Zoltán játszott) felcsendültek az első rocktörténetet író magyar beatszámok (Óh mondd, Légy jó kicsit hozzám, Az utcán). A zenekar három hónapos szerződéssel a nyaraló fiataloknak játszotta esténként a talpalávalót, és ezek a táncos bulik nagyon jó lehetőséget kínáltak az első saját dalok kipróbálásához.

A nógrádverőcei táborban Illésék többször is eljátszották új szerzeményeiket. Várták a tapsot vagy a füttyöt, de a közönség nem reagált a dalokra. A dallam, a ritmus alig különbözött az angol példaképek számaitól, a szövegek magyarítása pedig olyan jól sikerült, hogy a recsegésben, zajban, tánc közben senki sem figyelt fel arra, hogy a magyar rock történetében először anyanyelvükön fakadnak dalra a zenészek.

Érdekes módon a magyar beatszámok áttörését végül egy tévéműsor és egy film hozta meg. A Koncz Zsuzsa által énekelt Rohan az idő című dalt, miután többször visszautasította a Sanzonbizottság (szövegíró S. Nagy), a televízió egyik műsorában mégis leadták, és olyan óriási sikere volt, hogy meg kellett ismételni.

A Táskarádió című dal Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjében hangzott el, amelyben Illésék már láthatók is voltak.

1965-től viszont hanglemezen, ennek nyomán a Rádióban és a tv-ben is megszólalhatott az új magyar ifjúsági zene. Az első "igazi" Illés kislemezt, a ma már legendás dalokkal (Légy jó kicsit hozzám, Óh mondd, Az utcán, Mindig veled), 1966-ban vették fel. Ebben az évben dőlt el véglegesen, hogy a magyar tánczenét elvető közönség is elfogadja a magyar beatszámokat.


Az igazi nagy erőpróbára azonban ez év nyarán a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbajon került sor, ahol a közönség a hagyományos tánczene képviselőit kifütyülte, lezavarta a színpadról és a beatzenekarokat éltették, amelyek közül csak az Illés merte vállalni, hogy magyarul is énekeljen. "A Gitárpárbajon a teljes magyar hivatalos élmezőny föllépett - emlékezett Szörényi Levente. - Rendre kifütyülték őket, le kellett menniük a színpadról. Mi az angol számok mellett elénekeltük a Légy jó kicsit hozzámot. Utólag megvallom, nagyon féltünk a hatástól. A szám utáni pillanatnyi csend borzalmas volt. Aztán kitört a tapsvihar, és meg kellett ismételni. Ekkor csúcsosodott ki a generációs probléma. Egy pillanat alatt lesöpörték a színpadról azokat, akik a fiataloknak akkor már réges-rég nem kellettek".

A következő ütközet a Táncdalfesztiválon zajlott le, ahol Szörényi Levente botrányhőssé vált és nemzedéki ideállá magasztosult egyszerre. A hírhedt "fáj-fáj-fáj" valósággal sokkolta az idősebbeket, ugyanakkor elbűvölte a tizenéveseket.

1966-67-ben Illésék munkásságában még kevésbé tudatos a világmegforgató, világmegváltó szándék. Dalaikban egyszerűen csak csatornát nyitnak a mélyben meghúzódó indulatoknak, energiáknak, vágyaknak, és Bródy szerencsés hangütése nyomán ezek a dalok így is felrázó, mozgósító, táborba hívó erővel hatnak korosztályukra.

Illésék a nyári robbantás után 1966 decemberében az Ifjúsági Magazin Top 10 listáján hat dallal már elsöprő fölénnyel vezetik a mezőnyt. A fiatalok az Illés-jelenség lázában égnek, és a Szörényi-Bródy szerzőpáros nem lankadó energiával ontja a "nemzedéki himnuszokat" (Különös lány, Itt állok egymagamban, Igen, Nyári mese).

1967-ben a sikergyártás folytatódik. A televízió Show-hivatal című műsorában Szörényi hetyke nyilatkozatban határolja el az együttest és zenéjét a táncdaloktól, mire a műsorvezető Vitray Tamás alaposan leszedi a keresztvizet a zenekarról. Illésék válasza egy újabb siker: Ne gondold, amely 11 hónapig szerepel a sikerlistán. További sikereik: Nézz rám, Keresem a szót, Nem érdekel, amit mondsz; Eljöttél, és természetesen az Ezek a fiatalok című film slágerei, amelyek az első beat nagylemezen hallhatók (Láss, láss, ne csak nézz; Sárga rózsa, Bolond lány, Fáradt vagyok, Néma szerelem, Miszter Alkohol).

1967. október 10-én a zenekar külföldre is ellátogat. A grazi magyar napokon, majd a bécsi Collegium Hungaricumban adnak koncerteket. Elsöprő sikerrel. Zenéjüknek, amelyet a Beatles Bors őrmester című nagylemeze jelentősen befolyásol, a továbbiakban - megkülönböztetésül - az ex-music elnevezést adják. Ex-music annyit jelent: Illés-zene, és erre a megkülönböztető fogalomra, még ha semmitmondó is, Illésék rászolgáltak. 1967 végére már messze elhúztak a beat élmezőnytől és az év végi szavazáson az Ifjúsági Magazin és a Magyar Ifjúság olvasói is mellettük teszik le a garast.
Az igazi nagy erőpróbára azonban ez év nyarán a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbajon került sor, ahol a közönség a hagyományos tánczene képviselőit kifütyülte, lezavarta a színpadról és a beatzenekarokat éltették, amelyek közül csak az Illés merte vállalni, hogy magyarul is énekeljen. "A Gitárpárbajon a teljes magyar hivatalos élmezőny föllépett - emlékezett Szörényi Levente. - Rendre kifütyülték őket, le kellett menniük a színpadról. Mi az angol számok mellett elénekeltük a Légy jó kicsit hozzámot. Utólag megvallom, nagyon féltünk a hatástól. A szám utáni pillanatnyi csend borzalmas volt. Aztán kitört a tapsvihar, és meg kellett ismételni. Ekkor csúcsosodott ki a generációs probléma. Egy pillanat alatt lesöpörték a színpadról azokat, akik a fiataloknak akkor már réges-rég nem kellettek".

A következő ütközet a Táncdalfesztiválon zajlott le, ahol Szörényi Levente botrányhőssé vált és nemzedéki ideállá magasztosult egyszerre. A hírhedt "fáj-fáj-fáj" valósággal sokkolta az idősebbeket, ugyanakkor elbűvölte a tizenéveseket.

1966-67-ben Illésék munkásságában még kevésbé tudatos a világmegforgató, világmegváltó szándék. Dalaikban egyszerűen csak csatornát nyitnak a mélyben meghúzódó indulatoknak, energiáknak, vágyaknak, és Bródy szerencsés hangütése nyomán ezek a dalok így is felrázó, mozgósító, táborba hívó erővel hatnak korosztályukra.

Illésék a nyári robbantás után 1966 decemberében az Ifjúsági Magazin Top 10 listáján hat dallal már elsöprő fölénnyel vezetik a mezőnyt. A fiatalok az Illés-jelenség lázában égnek, és a Szörényi-Bródy szerzőpáros nem lankadó energiával ontja a "nemzedéki himnuszokat" (Különös lány, Itt állok egymagamban, Igen, Nyári mese).

1967-ben a sikergyártás folytatódik. A televízió Show-hivatal című műsorában Szörényi hetyke nyilatkozatban határolja el az együttest és zenéjét a táncdaloktól, mire a műsorvezető Vitray Tamás alaposan leszedi a keresztvizet a zenekarról. Illésék válasza egy újabb siker: Ne gondold, amely 11 hónapig szerepel a sikerlistán. További sikereik: Nézz rám, Keresem a szót, Nem érdekel, amit mondsz; Eljöttél, és természetesen az Ezek a fiatalok című film slágerei, amelyek az első beat nagylemezen hallhatók (Láss, láss, ne csak nézz; Sárga rózsa, Bolond lány, Fáradt vagyok, Néma szerelem, Miszter Alkohol).

1967. október 10-én a zenekar külföldre is ellátogat. A grazi magyar napokon, majd a bécsi Collegium Hungaricumban adnak koncerteket. Elsöprő sikerrel. Zenéjüknek, amelyet a Beatles Bors őrmester című nagylemeze jelentősen befolyásol, a továbbiakban - megkülönböztetésül - az ex-music elnevezést adják. Ex-music annyit jelent: Illés-zene, és erre a megkülönböztető fogalomra, még ha semmitmondó is, Illésék rászolgáltak. 1967 végére már messze elhúztak a beat élmezőnytől és az év végi szavazáson az Ifjúsági Magazin és a Magyar Ifjúság olvasói is mellettük teszik le a garast.

A következő évben mégis sikerül ismét megfejelni a sikereket.
1968 - az Illés legjobb éve. Az Ezek a fiatalok sikere után a filmesek felfedezik őket. Filmzenét komponálnak. Több híres daluk filmekben hangzik el először (Az oroszlán ugrani készül - Miért hagytuk, hogy így legyen; Bűbájosok - Történet M-ről, Eltávozott nap, Kis virág, Holdudvar - Holdfény '69). Az 1968. júliusi IM sikerlista első négy helyét Illés dalok foglalják el (Little Richard, Eltávozott nap, Kis virág, Nem érti más, csak én). Tolcsvayékkal és a Bajtala együttessel közösen a Zeneakadémián koncerteznek, ahol új hangszereket - pl. citera - szólaltatnak meg. A Népszabadság háromhasábos nagy cikkben méltatja zenéjüket és kulturális életünkben betöltött szerepüket. A zenekar 1968-ban a Táncdalfesztivál 11 díjából 5-öt kap meg, és az új zenei forrásokat kereső Illés a bemutatott új daluk után (Amikor én még kissrác voltam) megkapja a "Magyar Állami Népi Beategyüttes" elnevezést.

Ez a "cím" két fontos mozzanatra is rávilágít az együttes életében. Zenei törekvéseikben végleg elkanyarodtak a beat kitaposott ösvényeiről, ugyanakkor az együttes a hétköznapok valóságából lassan a mítoszok világába lépett át a rajongók szeretetében. Az Illés 1968-ban már nemcsak példakép és példázat, hanem mítosz is nemzedéke életében.

Az Illés - többek között - azért lett olyan példátlanul (gyorsan) népszerű, mert "nem orvosi sztetoszkóppal és nem szociológiai tesztlapokkal, hanem belső azonosulással kottázta le nemzedéke vágyait és érverését. Azonosulva és mégis eredetien ki tudták fejezni, amit a maguk és nemzedékük szívhangjaiból kifüleltek. Nem véletlenül beszéltek egy idő után az Illésről úgy, mint "a nemzedék hangja".

Az Illés 1968-ban a kellős közepén találta magát azoknak a megújulási és reformtörekvéseknek, amelyek a magyar szellemi-kulturális-gazdasági-politikai életet áthatották.

Illésék zenéjét már 1966-ban, Az utcán idején, később pedig egyre inkább a magyar és a környező országok folklórjához való erős kötődés jellemezte. A zenekar tagjai "felfedezték", hogy az angolszász országokban is egy vagy több társadalmi kisebbség zenéjéből, kultúrák egymásra hatásából született meg a rock, és ezt a nemzetközi zenei nyelvet országonként más-más nyelvjárás (nép-, illetve műzene, pl. vallásos dalok) színesítheti. Illésék a kelet-közép-európai, a balkáni népzenét emelték be a beat nemzetköziségébe és teremtettek nemcsak mondanivalójában, szellemiségében, de zeneileg is sajátos, karakteres magyar ifjúsági zenét.

Illésék másik fontos törekvése - a zenekar öntörvényű útjának következetes végigvitelén és elismertetésén kívül - a rockzenének mint önálló, társadalmilag is hasznos, művészileg is értékes műfajnak az elfogadtatása, integrálása a kulturális életbe, a közművelődésbe. S ez a törekvésük legalább olyan ellenállásba ütközött, mint az előbbiek, hiszen a rockzenét a mai napig a "szórakoztatás" degradáló és beszűkítő kategóriájába utalják át, a valóban kommersz és a szórakoztatásnál többre nem is vállalkozó műfajok mellé. A zenekarnak - ha rövid időre is - mégiscsak sikerült a kedvező széljárásokat, pillanatnyi engedményeket kihasználva 1968-ban politikai, társadalmi, kulturális utópiájához és koncepciójuk kibontásához kísérleti műhelyt találni, (tudniillik a beat nemcsak zenei jelenség, hanem a társművészetekkel kölcsönhatásban autonóm kultúrává, e kultúra részeként pedig új típusú életformává, emberi-társadalmi normákká, magatartásformákká alakítható át).

1968 szeptemberében a Fővárosi Művelődési Házban ifjúsági klubot nyitottak. Az Illés-klub - amelyet Bródy János irányított, szervezett, vezetett - nyugodtan mondhatjuk - a hatvanas évek végének legfontosabb ifjúsági kísérleti műhelye volt. Az 1968-as fesztivált követően Illésék politikai, népzenét felkaroló ambíciói láttán az értelmiség tekintélyes képviselői (Vitányi Iván, Pernye András, Gyurkó László, Hernádi Gyula, Jancsó Miklós) is támogatni kezdték a zenekart. Különösen a közművelődés szakemberei láttak nagy lehetőséget abban, hogy a beatzene segítségével a legkülönbözőbb társadalmi réteghez tartozó gyerekeket elvezessék más művészetekhez vagy a politikai kultúrához.

1970 februárjában és márciusában a Marquele-Martin menedzseriroda szervezésében 10 napot Londonban játszottak, majd a nagyobb vidéki városokban (Cambridge, Cardiff) turnéztak. Visszafelé a müncheni Blow Up mulatóban - a magyar együttesek későbbi nyugat-európai törzshelyén - koncerteztek és március 14. után tértek haza. Illésék szereplését az angol szaklapok dicsérték, kiemelve sajátosan nemzeti stílusukat, "politikus hangvételű dalaikat". A kritika szerint: "A zene mellett a fiatal magyar közönségnek Bródy János ad politikai tartalmú szövegeket. A magyar művészetben napjainkban a társadalomkritika dominál. Egy dal, amely a látszólag egyszerű »Amikor én még kissrác voltam« címet viseli, valójában az ötvenes évek politikai hibáinak éles reflexiója. Más dalok a békéért szólnak vagy a bürokráciát támadják".

Itthon a zenekar bálványozása, tömjénezése közben, a műfaj körüli csatákban ugyanis úgyszólván említésre méltó kritikai visszhang nélkül jelent meg az együttes első két nagylemeze (Nehéz az út 1969, Illések és pofonok 1969). Az előbbi "sztoris" lemez a korábbi kislemezek gyűjteménye, csak 4 új szám van rajta, és tulajdonképpen a zenekar 1965-1968-as történetét fogja keretbe.

A második LP, mint a címe is utal rá, a "keserű tapasztalatok" lemeze. A dalok mindmegannyi helyzetjelentés a hétköznapi kugliemberekről, reklám úrról, a buta lányokról, a hitekről, az utakról (Téged vár), a változásba vetett reményről (Nem akarok állni, ha futnak a percek). Bizonyos illúziókkal való leszámolás és az új illúziókkal táplált reménykedés lenyomata ez a lemez. Helyzetértékelés és állásfoglalás, amely egy következő, letisztult, összefoglaló nagylemez ígéretét hordozza magában.

Ezt a lemezt azonban Illésék nem készíthették el. A pécsi, majd a londoni botrány bezárta előttük a kapukat.

1970. április 26-án kezdték volna el forgatni filmjüket Mészáros Mártával (ennek zeneanyaga lett volna "a" nagylemez?), de a munkálatokat leállították, eltiltották őket az ORI rendezvényeitől, nem léphettek fel a fővárosban, a Hanglemezgyár nem adta ki lemezeiket, Koncz Zsuzsa második, Szerelem című albumát, amelyen Szörényi-Bródy szerzemények hallhatók, nem játszotta a rádió - a lemez így is 100000 példányban fogyott el! -, nem szerepelhettek egy évig a nyilvánosság előtt. Az ok? Hivatalosan nem marasztalták el az együttest, az őket sújtó embargó hallgatólagos, mégis egységes intézkedésnek tűnt. A rejtélyre aztán a Magyar Ifjúság 1970. június 5. számában Takács István Sértett szentek vagy Illésék és pofonjaik című cikke adott választ. Ebből kiderült, Illésék a BBC egyik műsorában meggondolatlanul, szabadszájúan fecsegtek és ezzel az ellenséges propaganda számára szolgáltattak anyagot. Illésék hiába tiltakoztak a rosszhiszemű vádak ellen, a "nagy csapat" teljesen eltűnt. A befogadott, díjesővel jutalmazott, imádott "szenteket" letaszították a rock-olümposzról és fekete bárányokká változtatták őket.

1970 ennek megfelelően csendes év az Illés történetében. Vidéki fellépések, négy dal a Szép lányok, ne sírjatok! című Mészáros Márta-filmben, amely az Illés-film helyett készült.

Illésék 1971. március 11-én térnek vissza a fővárosba. Az Egyetemi Színpadon mutatják be Human Rights című, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának tiszteletére írt "beatoratóriumukat", amelyet Angela Davisnek, az Amerikában elítélt kommunista meggyőződésű polgárjogi harcosnak ajánlottak. A fehér borítóban megjelent nagylemezt, amelynek egyik oldalán az öt tételes oratórium hallható, megkülönböztetett figyelemmel fogadta a szakma.

A lemez ugyan valóban kiemelkedik, elsősorban másságával, formai, tartalmi kísérletével - ez volt az első nagylemez-vállalkozás, amely a háromperces dalokon túllépve, a műfaji kereteket szétfeszítve megpróbált művészi igénnyel nagyobb lélegzetű alkotást létrehozni - a korabeli rádió- és lemezfelvételek közül, de sem művészileg, sem műfajilag nem sikerült a zenészeknek feladatukat megoldani.

A lemez az egyéb szenzációktól hangos "beatkáosz" idején nem vert nagyobb hullámokat a közönség körében. "A csalódottság és a megaláztatás" lemezét az Illés-rajongók tapintatosan, de félretolták. A lemez sikere meg sem közelítette a korábbi Illés-lemezek sikerét. Az Illés közönsége osztozott a zenekar "gyászában", de mást várt az együttestől. Populárisabb hangvételt, a régi álmok továbbálmodását. De a régi álmokat már nem lehetett újraálmodni. A politizáló rockzene számára elmúltak a kedvező idők, a megváltozott társadalmi-kulturális-politikai háttérből nem érkeztek olyan tömeges impulzusok, amelyek a régi Illés-hangvételt tovább éltethették volna. A mindennapoktól elemelkedő zenekart pedig közönsége ilyen magasságokba nem tudta követni.

Ezt a változást rövidesen felismeri a zenekar is. Az 1971-es megfogyatkozó Illés-dalok címe (Rég volt, szép volt, Elvonult a vihar, Gondolj néha rám) erre utal és a Human Rights című nagylemezen Bródy is megfogalmazza: az Illés 1969-70-ben Júliára várt, de a Kati jött...

1971-ben ennek ellenére ők kapják a Pepita Oroszlánt, a rajongói szeretet melege még tart, ha a tüzet el is oltották. Illésék a Magyar Ifjúság sikerlistáján utcahosszal nyernek, a bemutatott filmnek (Szép lányok, ne sírjatok!) köszönhetően minden új daluk (9) listára kerül. A zenekar azonban sorsdöntő választás elé kerül. Hogyan tovább? 1971-72-ben már új szereposztásban játszottak a magyar popszínpadokon. Dolgoztak a progresszív zenekarok, új zenészbálványok születtek, a közönség új kedvenceket, új divatokat talált, nagyon sokan a régi társak közül eltűntek a koncertpódiumok környékéről.

A zenekaron belül megoszlanak a vélemények. Illés Lajos az Illés hírnevére, mítoszára alapozva a régi utat szeretné folytatni. Szörényi Levente új utakat keres, amelyek lehetővé teszik, hogy a megváltozott körülmények között is a régi Illés szellemiségét folytassák úgy, hogy közben zenéjük is "eladható" legyen.

1972 az útkeresés jegyében telik az Illés háza táján. Kislemezük már nem jelenik meg, és a negyedik, Add a kezed című nagylemez is a búcsúra utal (Nehéz várni, Good Bye London, A szó veszélyes fegyver, Jelbeszéd, és végül Emlék M-nek, ez a csodaszép sirató, amely a "szerelmes hitektől" vesz búcsút).

Szörényi Levente ebben az évben már csak energiái jelentéktelen részét szenteli az Illésnek. Saját útját járva filmzenéket ír, munkásságának talán legfontosabb darabjait.

Az Illésen belüli válság első nyilvános jele 1973 elején a KITT-egylet megalakulása volt Bródy János javaslatára. A zenei munkaközösség, amely Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a Trió összetételben lépett színpadra, Tolcsvay László szavaival "az értelmes popzene ápolására, a közös zenei elképzelések kidolgozására jött létre". Fel is vettek utolsó nekifutásra négy nagylemezt, amelyek az év végén jelentek meg. Addig az Illés tagjaival csak az Illés-klubban lehetett találkozni, ahol többek között a Sebő-Halmos duót látták vendégül. A KITT-egylet június 10-én a DVTK stadionjában lépett először a nagyközönség elé, majd júliustól országos turnéra indult, de szereplésük ismét nem volt zavartalan. A miskolci popfesztivál egyik műsorközlőjét, Bródy Jánost vádolták meg azzal, hogy "több, mint 10 ezer fős hallgatóság előtt mint műsorközlő, hangerősítő berendezésen keresztül, valótlan tények állításával a rendőrséggel szembeni gyűlöletkeltésre alkalmas kijelentéseket tett".

Valójában annyi történt, hogy Bródy megköszönte a rendfenntartó erők segítségét, mert "voltak, akik már tegnap lejöttek Miskolcra és nem volt hol aludniuk, a padokon az Avas oldalában akarták tölteni az éjszakát, de a rendőrség részükre szállást biztosított, igaz, hogy ez a fekhely nem volt olyan, mint az otthoni ágy, de reggel megkérdezték, hogy jól aludtak-e, és jó szórakozást kívánva kiengedték őket".

A fellebbezésekkel dúsított ügyben végül elmarasztaló ítélet született, és a hatóság megsértése miatt 5000 forint pénzbüntetésre ítélték a "rosszul szövegelő" műsorvezetőt.

Közben a nyár végén megjelent Illésék gyűjteményes Ne sírjatok, lányok című nagylemeze, amely a régi Illés-sikerek technikailag felújított változatait nyújtotta át stilizált csomagolásban a rajongóknak. Kétségtelenné vált: Itt a búcsú! Ezt erősítette meg 1973 szeptemberében az Új Írás interjújában Illés Lajos, aki arról beszélt, kezdik kinőni az ötös köteléket.

Az Illés feloszlását végül 1973. november 2-án a Magyar Ifjúság cikkében Illés Lajos jelentette be; "Útjaink elválnak... tudomásul kellett vennem, hogy az együttes munkában elfáradtunk."

Nem sokkal később Szörényi Levente is hangot kapott, és bejelentette: új zenekart alapít, és a Bartókon, Kodályon nevelkedett nemzedék tagjaiként a folklórhoz kapcsolódó örökséget vállalják, erre utal névválasztásuk is (Fonográf), amelynek tagjai a KITT-egylet volt zenészei.

Az Illés-történet utolsó epizódjaként 1973 végén megjelentek az év közben készült lemezek (Halász Judit: Kép a tükörben, Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd és végül Szörényi Levente: Utazás című albuma).

Ez utóbbi lemez egyértelművé tette, hogy a beatkorszak meghatározó egyénisége új utakon indult el, a lemez a korábbi felvételeihez képest "stílustörés". Szörényi, a korábbi, a magyar népzenére építő stílus helyett inkább a popvilág nemzetközi vérkeringésébe jobban bekapcsolható, piacképesebb amerikai népzenét, a countryt próbálja beépíteni zenei világába, és sokkal inkább a Nitty Gritty Dirt Band, az Eagles vagy a Buffalo Springfield nálunk kevéssé ismert zenei világát követi, mint az Illés hagyományait. (Részletek Sebők János: Magyarock című könyvéből.)

A legenda 1981-ben éledt újra, amikor a KITT-egylet adott koncertet a régi sportcsarnokban, az első, s egyébiránt a siker miatt (!) botrányba fulladt magyar beatkoncert helyszínén. Egyesek ötszáz forintot adtak - tizenöt éve!!! -, hogy láthassák az Illést. Az eseményről Koltay Gábor filmet készített, s az első lemez borítóján Bródy neve jelent meg Petőfi Sándor helyett a Nemzeti dal alkotói között.

Egy dal erejéig, amely a Human Rights "fehér albumon" is hallható volt, felbukkannak az István, a király 1983-as filmjében és dupla lemezén.

Újabb hét szűk esztendő telt el, amikor 1990 márciusában az Erkel Színházban az együttes 25. születésnapjához kapcsolódva zenészbarátok "keltették életre a sok régi dallamot". Ők öten lent üldögéltek az első sorban, s az őket látni akaró publikum a színpadra követelte őket. Talán a pillanat hatása alatt, de az akkor már hat éve visszavonult Szörényi Levente ígéretet tett: "Ha minden körülmény úgy alakul, lehet, hogy ismét csinálunk egy koncertet." Ezt követte egy közös éneklés, Miért hagytuk, hogy így legyen... A születésnapi műsort Ekecs Géza - ismertebb nevén Cseke László - konferálta.

A forró hangulatú színházi este záróakkordjaként a rendezők és barátok egy hatalmas születésnapi tortával ajándékozták meg a népszerű együttest.

Csak fél évet kellett várni, és az Illés-legenda ismét, sikereihez méltóan kapott helyet az addig magyar zenekar által még nem bitorolt Népstadionban. 1990. szeptember 14-15-én egy főpróbás és egy telt házas koncertet adott az Illés zenekar. A közönség érdeklődésére jellemző, hogy a nyolcvanezres előadáson túl az utolsó héten meghirdetett szeptember 14-i főpróbának is mintegy negyvenezer nézője volt. A két előadást a közönség mámoros reagálása tette felejthetetlenné, ritkán tapasztalható népünnepély atmoszféráját varázsolva a lelátókra és a küzdőtérre.

Tőkés László erdélyi püspök ünnepi köszöntőt írt az együttesnek, melyben megállapította: "Önök sikerrel és irányadóan ötvözték a hamisítatlan magyar zenei hagyományt a modern zenével és minőségileg meghaladták muzsikájukkal a szórakoztató zenét és divatot. Hallgatóik és tisztelőik között ott találják a volt és mai erdélyi fiatalságot. Tevékenységük valóságos szolgálattá nemesedett."

1992. december 24-én a Magyar Televízió nyilvánossága előtt az Illés zenekar első ízben lépett színpadra ún. unplugged stílusban, a régi megszokott helyen az FMH-ban. A zenélés mellett az egykori az egykori Illés-klub törzstagjaival, a mai rajongókkal folytatott kötetlen beszélgetések keretében felidézték a "hősi múltat": a legendás 60-as éveket, amelyet többek között éppen az Illés tett legendássá... Az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a kicsiny körtermet, a hangulatot a meghitt-jókedvű emlékezés, az iróniával oldott nosztalgiázás jellemezte. Erre az alkalomra jelent meg a Népstadionbeli István, a király és Illés koncert teljes anyagát tartalmazó nagylemez, CD-lemez és kazetta.

A végleges búcsú 1996. májusában történt a Budapest Sportcsarnokban három telt házas előadáson (10. 11. 17-én) Az eredetileg egy előadásra tervezett koncertet a hatalmas érdeklődésre való tekintettel meg kellett ismételni, de a jegyek már jóval az első előadás előtt elfogytak a harmadik koncertre is. Az 1981-es és '90-es koncerttel ellentétben a vezető slágerek mellett a ritkábban előadott, illetve hallott számok is főszerepet kaptak a zenekar repertoárjában. A koncert hangzóanyaga CD-n és kazettán látott napvilágot, valamint a koncertről készült film videokazettán jelent meg, amelyet a Magyar Televízió műsorára tűzött.