Az Atilla-Isten kardja című művet látványos szabadtéri produkcióként mutatták be 1993-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az eredetileg 4 előadásra hirdetett produkció a közönség óriási érdeklődése nyomán végül 16 előadásra emelkedett és ez az előadásszám rekordot hozott e színpad akkor 57 éves múltjában.

Ezt követőleg 1994 karácsonyán a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza mutatta be a darabot 4 előadásban.

Az Atilla-Isten kardja rockoperát, a Trilógia első darabjaként a Zikkurat Színpadi Ügynökség felkérésére az alkotók - Szörényi Levente zeneszerző és Lezsák Sándor dalszövegíró - Pozsgai Zsolt drámaíró bevonásával átdolgozták: tehát új változatban kerül a nagyközönség elé.

Az átdolgozást a Trilógiához történő igazítás tette szükségessé, hogy a szerzők reményei szerint a három mű dramaturgiája és zenei koloritja egységesüljön, markánsabban érvényesüljön.

A Zikkurat Színpadi Ügynökség a közönség igényének eleget téve a darab új változatát a Trilógia első részeként 1999. nyarán tervezi bemutatni a Szegedi Szabadtéri Játékokon és később a budapesti Nemzeti Színházban.

Miért Atilla?... Ez a kérdés legkevesebb két válasz lehetőségét kínálja. Az egyik az írásmóddal, a másik a témaválasztással kapcsolatos. Kezdjük az elsővel, az az egyszerűbb.

Nagy úr a megszokás, minek következtében a nyilvánosság elé kerülés pillanatától kezdve várható volt az éppen ezért kivételes reklámértékkel bíró változat láttán felhangzó kérdésözön - miért így: ATILLA?

Talán tekintsünk most el annak a folyamatnak taglalásától, miként fogadtatott el végül helyesnek és névválasztásnál is használhatónak, ámde nem ajánlottnak a magyar ember számára kimondhatatlan ATTILA mellett az ATILLA névalak is.

Számunkra fontosabb, hogy ez utóbbi, talán épp az "elnyomatás" miatt, a mai napig hordoz némi "rebellis" felhangot. Elég, ha a Kárpát-medence történelmi régmúltjáról "másként gondolkodók" tanulmányaiba betekintünk, igazolva látjuk megközelítésünk helyességét.

Ez az egészben, ami csodálatos: ennek a névnek számtalan alakjával találkozhatunk a különböző népek hagyománykincsében, függetlenül attól, hogy emlékeik gyötrelmesek, avagy éppen dicsőségesek vele kapcsolatban.

Számomra a legkézenfekvőbb a mai napig használatos ETELE változat. Sajnos, ez utóbbi mégsem tudja az opera címeként betölteni feladatát, mert a külföldi érdeklődő számára felismerhetetlenül hordozza az egyébként világszerte ismert (félreismert) fejedelem alakját.

És most következzék a második válasz, ami azért valamivel bonyolultabb. Ha az ember divatos cinizmussal közelítené a kérdést, mondhatná: legyen talán Nagy Sándor... vagy valaki más?!

Persze lehet, de nekünk, a Kárpát-medencében élőknek mégiscsak azok fontosak, akik itt szervezett életlehetőségeket hoztak létre, őriztek, aláhanyatlásaival is történelmi léptékű folyamatosságot mutatva fel a világnak: tehát ETELE, BAJÁN, ÁRPÁD, VAJK-ISTVÁN, IV. BÉLA, MÁTYÁS (az igazságos), hogy csak a kiugróbbakat említsük. Lehet-e, szabad-e, érdemes-e tanácstalan pillanatainkban a szomszédba szaladnunk megfogható tanácsért, bátorító tanulságért? A tapasztalat azt mutatja: lehet, talán szabad is, de hogy érdemes-e? Mindenesetre a Duna-Tisza vidékének történelme ez utóbbira nem mond egyértelmű igent.

Így óhatatlanul tágabb keretekben kezd gondolkodni az, akinek ez a kérdés valamilyen oknál fogva fontos. Ha a helyes úton jár, eljut ATILLÁ-hoz és "pozitív ellenzékéhez", AÉCIUSZ-hoz is. Ez már az a pálya, amelyen az imént felvázolt gondolatmenetet végig lehet futtatni, szellemi-cselekvési erőt merítve abból. Ez az erő pedig megszüli a végeredményt, esetünkben és zeneszerzői hivatásomban ez egy újabb színpadi művet jelent: ATILLA-ISTEN KARDJA.

Hálával tartozom Urunk, Istenünknek, hogy bizakodást és társakat adott feladatom elvégzéséhez."